Fokozta termelését a Vajda-Papír

Szerző: Trademagazin Dátum: 2020. 04. 27. 09:09

Alapvető higiéniai papírtermékekből nem lesz hiány Magyarországon, ugyanis a 100 %-os magyar tulajdonban lévő Vajda-Papír éves gyártási kapacitása meghaladja a belföldi igényeket. Így akár az ország önellátása is biztosított lehet ezekből a termékekből, még a koronavírus-járvány alatt megnövekedett kereslet mellett is.

Nem lesz hiány alapvető higiéniai papírtermékekből Magyarországon, az ország önellátó tud lenni – hangsúlyozta Vajda Attila a Vajda-Papír ügyvezető igazgatója

A koronavírus-járvány kitörése óta a Vajda-Papír Kft., az Ooops! termékcsalád gyártója az eddigi napi 2 millió tekercs toalettpapír gyártását 3 millióra emelte, papír törlőből 20%-kal, papír zsebkendőből pedig 10%-kal állít elő többet. Figyelembe véve, hogy egy átlagos magyar család évi 9 kilogramm higiéniai papírterméket használ fel, a cégcsoport 13 millió ember higiéniai papír szükségleteit elégítheti ki – mondta Vajda Attila ügyvezető igazgató.

A piac még jelentős fejlődési potenciállal rendelkezik, hiszen a magyar 9 kilogrammos adatnál például jóval magasabb a skandináv 23 kilogrammos átlag, de a nyugat-európai is 14 kilogrammal, Romániában és a Balkánon azonban alacsonyabb, 7-8 kilogramm között van az éves fogyasztás.

Az idei termelés a Vajda-Papírnál várhatóan eléri a 800 millió tekercset, amelyet naponta 100 kamionnal szállítanak el a telephelyeikről – ismertette a cégvezető. Vajda Attila szerint a magyar piac zökkenőmentes ellátása annak is köszönhető, hogy a legalapvetőbb termékek papír alapanyagainak 100 százalékát belföldön állítja elő a Vajda-Papír, ami a teljes termékportfolió alapanyagának 50 százalékát jelenti.

Tudomásuk szerint a kiskereskedelmi árak nem emelkedtek, az akciók azonban a megugró működési költségek miatt elmaradnak. Az extra higiéniai intézkedések, idős munkavállalók védelmében tett lépések költségei, az egyes alapanyagok és az azokhoz kapcsolódó szállítmányozás drágulása és a devizahatás is emeli a kiadásokat.

A magyar piac zökkenőmentes ellátása annak is köszönhető, hogy a legalapvetőbb termékek papír alapanyagainak 100 százalékát belföldön állítja elő a Vajda-Papír

 

 

 

 

Kapcsolódó cikkeink