Fogd meg a söröm! – felveszi a kesztyűt a sörpiac
A COVID lecsengése után a sörök piaca akár magához is térhetne nem éppen mesébe illő álmából, ha a 2022-es év nem hozott volna újabb nehézségeket a szektor szereplői számára. A fogyasztók, ha sörről van szó, szomjazzák az élményt, a minőséget, de leggyakrabban még mindig otthonukban teszik ezt meg. 2023 egyik nagy kérdése, hogy a nyári szezon közeledtével magához tér-e majd a HoReCa szektor, a vendéglátóhelyek be tudják-e frissen csapolt vagy palackozott kínálatukkal újra ugyanúgy csábítani az embereket, mint tették azt a pandémia előtti időszakban.
Az öt legnagyobb magyar gyártó 2022. évi belföldi forgalma 3%-kal meghaladta a 2021-évit, így újra 6 millió hl fölé emelkedett, de ez még mindig alatta van a járványhelyzet előtti, 2019. évi forgalomnak.
2022-ben az előző évekhez képest a gyártók költségei az egekbe szöktek. Az elmúlt időszakban tapasztalható kiszámíthatóság egyik pillanatról a másikra megváltozott. A költségek emelkedése már az év elején elindult a bérköltségekkel, majd a februárban kitörő orosz–ukrán háború szintén komoly árfelhajtó hatással bírt, ugyanis Ukrajna a világ egyik legnagyobb gabonaexportőre, így a malátagyárak megemelték az áraikat. Sok üveg Ukrajnában készült, ezért az ottani gyárleállások az üvegpiacot is érintették. A sörösüvegek ára folyamatosan emelkedett és sörgyártáshoz szükséges alapanyagokat is egyre drágábban lehetett beszerezni. A helyzeten az aszályos időjárás csak még tovább rontott. A sörfőzés minden lépése nagyon energiaigényes, ezért a szektort az energiaárak drasztikus megemelkedése is érzékenyen érintette. Mindezeken felül, a sörök esetében hosszú idő után, tavaly a jövedéki adó is nagyjából 10%-ot emelkedett.
– Az év során – az iparágra nem jellemző módon – a gyártóknak többször is árat kellett emelniük, de ezt jóval az élelmiszerár-infláció alatti mértékben tudták csak megtenni. Így a sörgyártási és kereskedelmi tevékenység eredményessége valószínűleg minden gyártónál elmaradt a várakozásoktól – avat be dr. Kántor Sándor, a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója.
Számtalanszor bebizonyosodott, hogy a prémium termékek jobban teljesítenek a válságidőszakokban, nincs ez másként a sörök piacán sem. A prémium sörök folytatták a részesedésük növelését, 2022-ben 9–13%-kal növelték az eladásaikat. A középkategória is fel tudott mutatni némi növekedést, 1% alatti mértékben. A gazdaságos termékek eladása jelentősen, közel 7%-kal csökkent. Az alkoholmentes termékek forgalmának növekedése nem állt meg, itt 9%-os forgalomnövekedést lehetett tapasztalni.
Verhetetlen a dobozos
Az eladási csatornák tekintetében a hordós sör, ami jól jellemzi a HoReCa-szektor teljesítményét, ugyan 30%-os növekedést mutatott 2022-ben a 2021. évhez képest, de ez még mindig 25%-kal elmaradt a 2019. évi forgalomtól. Ebből arra lehet következtetni, hogy nincs jó állapotban a vendéglátás és a jelenlegi körülmények sem jogosítanak fel nagy bizakodásra ebben az eladási csatornában.
A korábbi években tapasztalható trend, a diszkont csatorna erősödése tovább folytatódott. Kiszerelések tekintetében pedig továbbra is a dobozos kiszerelés, főként a félliteres a legnépszerűbb a fogyasztók körében.
– A gazdasági bizonytalanságok, valamint a vendéglátóipar továbbra is tapasztalható nehéz helyzete a Borsodi eredményeire is hatással voltak, így a fogyasztás és ennek megfelelően az eladásaink mértéke továbbra is a pandémia előtti szint alatt maradtak – tájékoztat Spiegel György, a Borsodi Sörgyár Kft. marketingigazgatója.
2022 a Borsodi Sörgyár számára a korábbi járvánnyal sújtott időszak utáni rendeződésről és az óvatos építkezés melletti bátor újításokról szólt. Ez mutatta, hogy 2022-ben megújították a Borsodi Világos receptúráját, valamint számos új terméket vezettek be a piacra. Ilyen volt a Borsodi Tropical Ale, valamint a görögdinnye-eper és az ananász-lime ízesítésű, 0,0%-os alkoholmentes, alacsony kalóriatartalmú Borsodi Frissek.
– A 2022-es évben megjelenő kihívások az egész szegmenst és az olyan társ-iparágakat is erősen érintették, mint a vendéglátás és az idegenforgalom – ez utóbbiak pedig természetesen visszahatottak a forgalomra. De szerencsére nem csak nehézségekről tudunk beszélni. A két év kihagyás után megrendezett nagy nyári fesztiválok és a téli a labdarúgó-vb is pozitív hatással voltak a sörfogyasztásra – elemzi a piacot Szabó Ibolya, a Dreher Sörgyárak Vállalati kapcsolatok vezetője.
A bátorság kifizetődő
A Borsodi Sörgyár Kft. szakemberei folyamatosan figyelik a fogyasztói preferenciák alakulását, és portfóliójukat ennek megfelelően alakítják, hogy a lehető legszélesebb igényeket tudják kiszolgálni.
– Az elmúlt év egyik sikertörténete számunkra a hazai piac egyik legnépszerűbb sörmárkájának, a Borsodi sör receptjének megújítása volt. Hozzányúltunk az egyik hagyományos, jelentős rajongótáborral rendelkező termékünkhöz, amikor kivontuk belőle a kukoricadarát, és tisztán árpamalátából kezdtük el főzni. Nagy örömmel tapasztaltuk, hogy a hazai sörkedvelők szeretettel fogadták ezt az újítást, és bízunk benne, hogy a törzsközönségünk mellett új fogyasztókat is sikerült megnyernünk általa. Ez a változás jól foglalja össze a Borsodi szemléletét, hiszen amellett, hogy modernizáltuk a receptet, odafigyeltünk arra, hogy továbbra is a fogyasztók igényeihez alkalmazkodjon ízében, színében – fejti ki Spiegel György.
A 2023-as év a vállalat számára minden tekintetben az 50 éves évfordulójuk méltó megünnepléséről fog szólni.
Sörélmény, ízekre szabva
A Dreher Sörgyárak minden fejlesztésével a környezeti terhelés csökkentésén, az energiahatékonyság növelésén és a tisztább energiaforrások használatán dolgozik.
– A fenntarthatóság jegyében fontos számunkra az örökség megóvása: a sörgyártáson túl feladatuknak tekintjük, hogy megőrizzük és ápoljuk a sörfőzéshez kapcsolódó értékeket. Ennek mentén folyamatosan fejlesztünk, és 2023-ban tovább folytatjuk a sörgyár technológiai folyamatainak megújítását – emeli ki Szabó Ibolya.
Termékinnovációk terén a Dreher Sörgyárak tavaly márciusban kapcsolt erős fokozatra, ekkor érkezett az 50-es IBU értékű Dreher Bitter lager, majd az alkoholmentes Peroni Nastro Azzurro, amely a „dealkoholizáló” folyamatnak köszönhetően ugyanazt az ízélményt nyújtja, mint az alkoholos Peroni. Az ízesített alkoholmentes sörök dinamikusan növekvő piacára áprilisban lépett be a Dreher 24 0,0%-os alkoholtartalmú ízesített portfóliójának ötödik ízvariánsa, a Dreher 24 0,0 sárgadinnye-maracuja. Májusban pedig a jó idővel együtt megérkezett a Dreher Sörgyárak kísérletező márkájának, az ANTL-nak az új variánsa: a trópusi gyümölcsös és citrusos ízjegyekkel, kellemesen kesernyés ízvilággal rendelkező ANTL New England IPA. Az ANTL 2022-ben még egy újdonsággal rukkolt elő: decembertől elérhető az ANTL Key West APA, amely a stílusnak megfelelően 5,2%-os alkoholtartalmú.
Vajon feléled idén a HoReCa?
Az idei évtől a gyártók leginkább az energiaárak normalizálódását remélik, valamint azt, hogy az alapanyagok árnövekedésének üteme is jelentősen csökkenni fog.
– 2023-ra szintén nehezen kiszámítható évként tekintünk, főként az energia és alapanyagok árának további változásai, növekedése és a jelentős áremelések miatt, illetve nehéz megmondani, hogy ezek milyen hatással lesznek a fogyasztói viselkedésre a sörkategória tekintetében. A legnagyobb kihívás ebben lesz, erre pedig a fogyasztó és a piac folyamatos monitorozásával tervezünk figyelni – mondja Reinhardt Vivien, a HEINEKEN Hungária Sörgyárak Zrt. portfólió & piackutatási vezetője.
Mindezek mellett 2023 során a 2024-ben induló kötelező betétdíjrendszerre is fel kell készülnie az egész iparágnak.
A HoReCa-szektort egyszerre sújtja a rezsiárak brutális emelkedése és az egyes vendégek megfontoltsága. Tavaly augusztustól érezhető volt a Balatonnál, hogy sok esetben visszafogták a költekezéseiket a vásárlók, mert nem tudták, hogy mi lesz az energiaárakkal. A COVID idején tapasztalható turisztikai visszaeséssel szemben most a Budapest belvárosában lévő vendéglátóegységek vannak előnyösebb helyzetben, mivel a gyenge forint miatti áremelkedést a külföldi turisták egyáltalán nem érzik meg. A HoReCa-ba szállító sörgyártók számára a legnagyobb kihívás az, hogy olyan áron tudják biztosítani a söröket a vendéglátósoknak, hogy a vevők inkább a csapolt sört válasszák az otthoni fogyasztás helyett/mellett.
Belépés a virtuális valóságba
A HEINEKEN Hungária Sörgyárak Zrt.-nél a 2022-es év legnagyobb bevezetése a Heineken Silver volt, ami azért kiemelkedő, mert a Heineken márkán 150 év alatt mindösszesen egy innováció készült, ami Magyarországon is elérhető, ez pedig a Heineken 0.0 alkoholmentes lager sör.
– A Heineken Silver bevezetésével egy új kategóriát teremtettünk a magyar nagyüzemi sörpiacon, hiszen a termék a sessionable (könnyen iható, alacsonyabb alkoholtartalmú) lager kategóriába tartozik. A termék bevezetése abban is különleges volt, hogy egy európai szintű kommunikációs kampány keretein belül – sörgyártóként először – a virtuális valóságban mutattuk be a Heineken Silvert. Büszkék vagyunk arra, hogy a bevezetési kampány magas szakmai elismerésben is részesült, hiszen elhozta a Cannes Silver Lion díjat. A Z-generációs és női fogyasztók visszajelzései alapján hiánypótló termék, ezért tovább kívánjuk építeni ezt a kategóriát – vetíti előre Reinhardt Vivien, a vállalat portfólió & piackutatási vezetője.
Önjutalmazás a prémium sör fogyasztása
A fogyasztók szeretik a minőséget, de csak egy meghatározott árszintig. Hajlandók többet fizetni egy termékért, ha ízvilága, beltartalma jobban tetszik nekik, viszont egyre fontosabb az ár is.
– Sajnos majdnem ki kellett vezetnünk egy terméket a piacról, mert a nyomda olyan árat adott a címkére, hogy eladhatatlan lett volna a termék. Nyilván szereti a minőséget a vásárló, de azért van egy határ, amit nem lép át – jegyzi meg Starcsevics Péter, a Stari-Ker Kereskedelmi Kft. kereskedelmi igazgatója.
A jelek szerint a vásárlók ragaszkodnak a prémium minőséghez, és még az is lehet, hogy a sörfogyasztók inkább felfelé váltanak. Ennek oka abban rejlik, hogy válságban apró jutalmakkal ismeri el a fogyasztó a napi teljesítményét, amire tökéletes egy szuper prémium sör munka utáni elfogyasztása.
Az alkoholmentes termékek gyártása területén hatalmas erőfeszítéseket tesznek a gyártók, hogy olyan italokkal lepjék meg a fogyasztókat, amelyek vagy a lehető legjobb sörélményt nyújtják alkohol hozzáadása nélkül, vagy olyan frissítőket adjanak a vásárlóknak, amelyek egzotikus ízeikkel teszik magukat kedveltté.
Új alkoholmentes sörök érkeznek
Az idei évben a Stari-Ker Kereskedelmi Kft.-nél termékfejlesztésben gondolkodnak. A tavalyelőtt bevezetett alkoholmentes portfóliójukat bővítik ki egy gyümölcsös alkoholmentes sörrel. A csomagoláson nem szeretnének változtatni, ugyanis fő irányunk a vendéglátás, ahol nincs helye dobozos sörnek.
– A karácsonyi időszakban fokozottan jelentünk meg a közösségi médiában, aminek hatása egyértelműen megmutatkozott a webshopos rendeléseink forgalmában. Az ünnepekre ajándékdobozzal is készültünk, amelyben söröket és mellé illő sörkorcsolyákat helyeztünk el. Azt gondolom, ha erőteljesebb marketingkommunikációval támogattuk volna meg, jelentősebb eladási számokat tudott volna produkálni, mert a visszajelzések alapján nagyon tetszett a vásárlóknak – eleveníti fel a kereskedelmi igazgató. Starcsevics Péter azt is elárulta, hogy 2023-ban citromos alkoholmentes sörrel is megjelennek a piacon, marketingtevékenységeik között közösségimédia-aktivitások, valamint fesztiválokon, vásárokon való megjelenések szerepelnek. Jelenleg is fejlesztik főzőházukat, egy energia-visszanyerő rendszert telepítenek annak érdekében, hogy hatékonyabb legyen a villamosenergia- és a vízfelhasználásuk.
//
Mégis a lager az igazi
Az elmúlt évek sörpiaci híreit tekintve hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy hazánk a különleges sörök országa lett. Az eladótérben nem ritkák a kézműves sörök displayei. Még ha tudjuk is, hogy ezt a „játékot” is pénzben játsszák, érdemes ilyenkor megnézni, hogy mennyiségben hogyan szegmentálódik a magyar piac.
A teljes piac (sör és cider együtt) közel 80%-át adják mennyiségben a lager típusú sörök. Második helyen nem a „különlegességek” állnak (barna, gyümölcsös, búza), hanem a radlerek – 13%-kal. A különlegességek együttes mennyiségi piacrésze nem éri el a 6%-ot. A ciderek részesedése – amennyiben ehhez a piachoz számítjuk őket – 2% mindössze. A barna sörök penetrációja az elmúlt három évben csökkenő tendenciát mutat: 2020-ban még több mint egymillió háztartás vásárolt egy év alatt barna sört, 2022-re már csak 814 ezer barnasör-vásárló háztartásról beszélhetünk. A gyümölcsös söröket vásárló háztartások száma 50 ezerrel csökkent 2022-ben. Radlereket ugyanakkor több mint 2 millió háztartás vásárol, lager söröket több mint 3 millió háztartás vesz.
Mit mondhatunk a növekedési ütemekről? (Az elemzésben mindenhol MAT 2022 Nov vs. előző év adatokkal számolunk.) Mennyiségi növekedést egyedül a radlerek produkáltak: 9%-kal több radler került értékesítésre az előző évhez képest.
A GfK-nál rendre vizsgáljuk, hogy az inflációs időszakban hogyan reagálnak a kategóriák. Novemberben azt láttuk, hogy a sör esetében más kategóriákhoz képest kevéssé jellemző a mennyiségi vásárlások csökkenése (ami jár, az jár – nem tűnik úgy, hogy a vásárlásokat visszafogták volna). Egész éves adatokat nézve is elmondható, hogy a mennyiségi csökkenés kisebb más kategóriákhoz képest – éves szinten kb. 3% -, és a downtiering is minimális – ez utóbbi azért is, mert ebben a kategóriában is vannak nagyon erős saját márkák, főleg a diszkontokban. Ebben az értelemben kisebb a lefelé váltás lehetősége.
Lager söröket tekintve kiemelkedik a Tesco, a Lidl, a Penny Market penetrációja – mindhárom láncról elmondható, hogy a háztartások kb. 30%-a vásárolt sört az említett láncokban legalább egyszer az MAT 2022 november időszakban. A dohányboltok is fontos értékesítési pontnak számítanak – bár mindig hangsúlyozzuk, hogy a GfK elsősorban a háztartási fogyasztásra vásárolt mennyiségeket látja a módszer jellegéből fakadóan. Mindenesetre jól látható, hogy a sör kategória vásárlási gyakorisága nő a dohányboltokban. //
A cikk a Trade magazin 2023/4. lapszámában olvasható.
Kapcsolódó cikkeink
Master Good, Nestlé Hungária, Tesco Magyarország az idei győztes sorrend
A Trade magazin idén másodszor hirdette meg a Karácsonyi tv-reklámok…
Tovább olvasom >A Lidl vásárlóinak köszönhetően közel 24 millió forintnyi adományt kapnak a rászoruló
Két hét alatt 15,5 millió forint értékű élelmiszeradomány-utalvány és közel…
Tovább olvasom >2025 lesz a magyar sörturizmus éve?
18 magyar, kisüzemi sörfőzdébe kalauzol el a Bakancslista 2025 –…
Tovább olvasom >További cikkeink
Master Good, Nestlé Hungária, Tesco Magyarország az idei győztes sorrend
A Trade magazin idén másodszor hirdette meg a Karácsonyi tv-reklámok…
Tovább olvasom >Átadásra kerültek a CO-OP Star idei Ezüstfenyő és Ezüstcsillag díjai
Ahogy minden évben karácsony előtt, úgy idén is, december közepén…
Tovább olvasom >Fogyó cégszámok, tartós félmilliós határ
2024-ben a társas vállalkozások száma várhatóan 12 ezerrel csökken, miközben…
Tovább olvasom >