FM: a kormány a jobb minőségű élelmiszerek előállítására törekszik
A kormány az Élelmiszerlánc-biztonsági Stratégiájával a jobb minőségű élelmiszerek előállítására, a vásárlói tudatosság fejlesztésére, valamint a hatósági tevékenység hatékonyságának növelésére törekszik – mondta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára szerdán, a 12. Növényorvosi napon, Gödöllőn.
A szaktárca szerdai közleménye szerint az államtitkár emlékeztetett arra, hogy az intézkedéseket tartalmazó 20 pontos akciótervet 2017 nyarán fogadta el a kormány.
Nagy István kiemelte, hogy az élelmiszerlánc-biztonság szempontjából fontos a növények termesztését fenyegető károsítók elleni védekezés, a más földrészekről érkező károsítók különösen veszélyeztetik a környezetet. A globális kereskedelem és az éghajlatváltozás következtében ezek kockázatai jelentősen megnőttek, ezért korszerűsíteni és fejleszteni kell a termékek unión belüli forgalmazását biztosító eszközöket – mint például a növényútlevelet, a védett zónákat – és további forrásokat kell biztosítani ezek alkalmazására – tette hozzá.
Az államtitkár arról is szólt, hogy a kémiai élelmiszerlánc-biztonság egyik legfontosabb kockázati tényezőjévé válhatnak a növényvédő szerek maradékai, ezért fontos a növényvédő szerek folyamatos ellenőrzése. Emellett olyan termesztéstechnológiai rendszerekre van szükség, amelyek a növényvédő szerek emberi egészségre és környezetre ható kockázatait csökkentik.
Nagy István szerint ki kell dolgozni és elterjeszteni, egy a környezet és az egészség védelmét maximálisan szem előtt tartó, egészséges termékeket előállító integrált gazdálkodási rendszert. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink

ÁSZ: az e-kereskedelem térhódítása miatt is szükséges a vásárlói tudatosság erősítése
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A magyarok 81 százaléka átgondoltabban vásárol idén karácsonykor
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
Kína a magyar agrártermékek legfontosabb exportpiaca lehet
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
OKSZ: Az infláció sem indokolja már az árrésstop fenntartását
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: augusztusban a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Madár István: Árstopok nélkül magasabb lenne az infláció
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >