FM: a kormány segíti a dohánytermelőket

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 02. 17. 11:26

A kormány elkötelezett a dohánytermelők iránt, s az európai uniós szerkezetátalakítási támogatás megszűnése után, ha a korábbinál szerényebb mértékben is, de segíti hazai forrásból a termelőket – fejtette ki Szentirmay Zoltán, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) főosztályvezetője egy, az ágazat aktuális kérdéseivel foglalkozó nyíregyházi fórumon kedden.

dohany

A minisztériumi főosztályvezető a fórumon arra kérte a megjelent mintegy ötszáz dohánytermelőt, hogy „tegyék a dolgukat, készítsék elő a termelési év indítását”. Hozzátette: az új támogatási rendszer kidolgozása még tart, a pénzügyi feltételek létrehozásán dolgoznak a szakemberek, akik szerint a korábbi összegnek legalább a kétharmada előteremthető lesz nemzeti forrásból. Szentirmay Zoltán a részletekről annyit árult el, hogy a készülő feltételrendszer két pillérű lesz, átmeneti segítséget és úgynevezett de minimis támogatást kapnak majd a termelők.

Bényei Illés, a fórumot szervező Magyar Dohánytermelők Országos Szövetségének (MADOSZ) elnöke az MTI-nek elmondta: az Európai Unió eddig évente 22,4 millió euró, mintegy 7 milliárd forint szerkezetátalakítási támogatást biztosított az ágazatnak. Úgy vélte, amennyiben ezt az összeget hazai forrásból nem sikerül pótolni, akkor a megszűnés fenyegeti a dohánytermesztést Magyarországon és 20 ezer ember foglalkoztatása kerül veszélybe. Szerinte ez jelentős gondokat okozhat a kelet-magyarországi térségben, ahol a 4700 hektáros dohányültetvény 80 százaléka található. A dohányföldeken alkalmazottak 90 százaléka szakképzettség nélküli, 70 százaléka nő.

Az elnök szólt arról is, hogy a termelés idei indításához a vetőmagot már be kellene szerezniük a gazdálkodóknak, s meg kellene kötniük a feldolgozókkal a termékértékesítési szerződést is. A támogatás körüli bizonytalan helyzet miatt sok termelő kivár, a magvak elvetése, a palánta-nevelés indítása várat magára és a MADOSZ adatai szerint szerződés sem kötött még senki a feldolgozókkal – mondta.

A fórumon a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai is előadást tartottak. Esküdt Gábor ezredes, jövedéki főosztályvezető arról szólt, hogy 2006 óta 18 milliárd szálról 9 milliárdra esett vissza a cigaretta-forgalmazás 2013 végéig. A feketepiac 11-12 százalékos, az utóbbi két évben stagnál, de tavaly például több mint 4,2 milliárd forint értékű illegális dohányárut foglaltak le a hatóságok, s naponta 38-40 ügyben intézkedtek. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink