FM: a kormány ösztönzi a halfogyasztást
A kormány egyebek mellett kampánnyal, halvásárokkal ösztönzi a magyarországi halfogyasztást – mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
Bitay Márton Örs közölte: Magyarországon a világ- és az uniós átlaghoz képest is kevés halat fogyasztanak. Az unióban az éves átlagos fogyasztás 20 kilogramm körüli, míg Magyarországon mintegy 3,5 kiló. Ez pedig lehetőséget ad a belföldi halfogyasztás növelésére, ami az utóbbi években már emelkedett – mondta.
Hozzátette: a halfogyasztás növelését segíti, hogy Magyarországon ehhez megvannak a természeti adottságok, és a szaktudás is rendelkezésre áll.
Kifejtette, a termelés növelését az unió is támogatja, mivel a tengeri halászat lehetőségei folyamatosan csökkennek. Magyarországnak a mostani uniós költségvetési ciklusban a termelés támogatására mintegy 15,5 milliárd forint áll rendelkezésére, ami mintegy 2 milliárd forinttal több, mint az előző költségvetési időszakban.
Az államtitkár elmondta: az Országgyűlés 2013-ban fogadta el az új halgazdálkodási törvényt. Ezt a jogszabályt az idén kétszer módosították annak érdekében, hogy a haltermelés kereteit kijelöljék. Így megszűnt a természetes vizekben a nagyüzemi halászat lehetősége – a kormányzat itt a horgászatot szeretné erősíteni -, illetve a horgászati jogokat a korábbi pályázatos út helyett kijelöléssel ítélik oda.
Bitay Márton Örs jelezte: a karácsony közeledtével célzott kampánnyal szeretnék a magyar embereket a belföldön megtermelt hal fogyasztására ösztönözni, mivel a fogyasztás fele importból származik. Mivel ezt a mennyiséget mérsékelni kívánják, felhívják a fogyasztók figyelmét, hogy keressék a Magyarországon termelt halakat – a pontyot, a növényevő és a ragadozó halakat – az üzletekben.
Lipcsey György, a Magyar Turizmus Zrt. agrármarketing vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy az MT Zrt. agrármarketing vezérigazgatósága az idei utolsó negyedévben kampányt indított a magyar mező- és élelmiszergazdaság termékeinek népszerűsítésére. Ennek a kampánynak a részeként kerül sor a halfogyasztás népszerűsítésére is. Elsősorban a feldolgozott termékeket szeretnék ajánlani, mivel ez munkahelyeket teremthet és őrizhet meg – fűzte hozzá.
A vezérigazgató-helyettes arról tájékoztatott, hogy nemcsak a hagyományos médiafelületeken népszerűsítik a halfogyasztást, hanem rádióspotokban, kisfilmekben, interneten is. Emellett lesz receptverseny, látványkonyha és bolti kóstoltatás, valamint támogatják a december 18. és 20. között a fővárosban a Magyar Vasúttörténeti Parkban megrendezendő karácsonyi halvásárt is.
Lipcsey György az MTI kérdésére elmondta: a teljes kampányra 70 millió forintot fordítanak. Ebben a magyar hal mellett népszerűsítik a magyar almát, a bort és a libamájat is. A négy kampányra a 70 millió forintból egyenlő arányban jut. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Nők étterme
Különleges kampánnyal hívja fel a figyelmet a női vállalkozók szerepére…
Tovább olvasom >ROSSMANN: Nincs tragédia, megoldjuk! – új image kampány indult 2025 tavaszán
A ROSSMANN, Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő drogéria-parfüméria lánca, 2025-ben újabb…
Tovább olvasom >AI-generált kampányforradalom: az Unilever új szintre emeli a marketinget
Az Unilever látványos újítással reformálja meg marketingfolyamatait: mesterséges intelligencia segítségével…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >