Fix segítség befőzéshez
A tavalyi esztendő változatos és csapadékos időjárása összességében nem kedvezett a befőzési szezonnak, hiszen ennek a kategóriának a mozgatórugója a gyümölcstermés.
A Dr. Oetker ebben a kedvezőtlen szezonban is meg tudta tartani piacvezető pozícióját a kategóriában, köszönhetően a széles termékválasztéknak és elérhetőségének. A befőzőszereiben lévő természetes gyümölcspektin lehetővé teszi, hogy a hosszadalmas folyamat 1-3 percre rövidüljön, így a gyümölcsök rostjai nem főnek szét, megőrzik az értékes vitaminokat és a gyümölcsök eredeti ízét. A széles választéknak köszönhetően a hagyományos édes lekvároktól a cukortakarékos finomságokon át a házi befőttekig, minden házilag előállított finomság elkészítésében segítséget tudnak nyújtani.Ebben a szegmensben kiemelten jelentős a lakóhely közeli üzletek szerepe, mert az igény hirtelen, egyik napról a másikra jelentkezik. Ez a kategória fő meghatározója. Kedvező időjárás esetén akár egy-két nap alatt is kiugróan megnő a kereslet, hiszen a befőzés ideje a gyümölcsök éréséhez igazodik. Ezért is ajánlott a kereskedőknek a termékek folyamatos elérhetősége érdekében másodlagos (akár harmadlagos) kihelyezéseket, és a folyamatos termékelérhetőség biztosítani az eladóterekben.
A Dr. Oetker az idei szezonra a Sütésálló Dzsemfix termék bevezetésével azoknak kínál segítséget, akik gyorsan, friss vagy fagyasztott eperből, sárgabarackból, illetve szilvából szeretnének sűrű, sütésálló lekvárt készíteni kedvenc buktáikhoz, lekváros süteményeikhez.
A cég 2015-ben is változatos kommunikációval készül a nyári befőző szezonra.
– Befőzési tv-kampányunk és tematikus sajtó megjelenéseink mellett látványos display kihelyezésekkel, megújult és változatos POS eszközökkel, szórólapokkal is segítjük a termékek elérhetőségét és az otthoni befőzés örömét – mondja Varga Eszter, a Dr. Oetker Magyarország Kft. trade marketing és kategóriamenedzsere. – Idén is jelentkezünk a már sok éve megszokott befőzési receptes füzettel. Befőzési tudnivalókat, izgalmas lekvár, dzsem és befőtt recepteket, letölthető címkéket online oldalunkon (www. befozok.hu) is kínálunk.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Kiváló minőségű tejtermékek minden napra
A Sole-Mizo Zrt. neve egyet jelent a minőséggel és tradícióval.…
Tovább olvasom >Húsvéti trendek: mit keresnek idén a vásárlók?
Tavaly márciusban, húsvét előtt közel 90 ezer doboz, azaz csaknem…
Tovább olvasom >Stratégiai partnerségre lép a The Body Shop nemzetközi kozmetikai cég és a TOURMIX magyar zöld logisztikai startup
Együttműködésbe kezdett a fenntarthatósági piac két kulcsfontosságú szereplője, az állat-…
Tovább olvasom >