Fidelity: Bikapiaci hangulatban Kína
A Fidelity elemzőinek beszámolója szerint a kínai vállalatvezetők kifejezetten bikapiaci hangulatban vágtak neki a 2021-es évnek, mely a kínai holdnaptár szerint a bivaly éve lesz; terveik között szerepel többek között a tőkeberuházások felfuttatása és a dolgozói létszám növelése is.
A Kínával foglalkozó Fidelity elemzőik több mint fele arról számolt be, hogy a vállalatvezetők magabiztosabban tekintenek az előttünk álló év elé: mindössze 4%-uk szerint romlott a hangulat. Havi szinten decemberről januárra tovább javult a helyzet megítélése, annak ellenére, hogy globálisan ezzel ellentétes folyamat zajlott, miután számos országban új Covid-19 mutációkat fedeztek fel.
Kínát először döntötte le a lábáról a járvány, viszont elsőkén is lábalt ki belőle, és most egyre nagyobb lendülettel zajlik a talpra állás: a vírus terjedését jórészt sikerült megfékezni, és az exportőr vállalatok kihasználják az ellátási láncoknak a nyugati országokban bekövetkezett fennakadásait. Míg a nemzetközi vállalatok a talpra állásnak még csupán a legelső szakaszában járnak, Kínával foglalkozó elemzők már arról számolnak be, hogy az általuk vizsgált vállalatok jóval előrébb járnak a gazdasági ciklusban: 36%-uk szerint az ágazataik az expanziós szakasz közepénél tartanak, szemben a 24%-os globális átlaggal. Mindössze 18%-uk nyilatkozott úgy, hogy az ágazatuk a talpra állás kezdeti szakaszában jár, ami jóval alacsonyabb, mint a 34%-os globális átlag.
Eközben a Fidelity Kína-szakértői a munkaerőpiac előttünk álló 12-havi alakulásával kapcsolatban is optimistábbak, mint a többi régióval foglalkozó kollégáik. A szakemberek szerint a kínai cégek dolgozói létszáma idén átlagosan 6%-kal fog nőni, szemben a 2%-os globális átlaggal és az Európára és Japánra jellemző csökkenéssel.
- grafikon: A munkaerő-felvételi tervek kedvező hangulatot jeleznek Kínában[1]
Az általános optimizmus ellenére Kínának egy csak rá jellemző kihívással is szembe kell néznie az idén: ez az egyetlen olyan régió, ahol az elemzők a finanszírozási költségek növekedését jelzik előre, és ahol a csődhányad-mutatók nőni fognak az előttünk álló 12 hónap során.
Ahogy a talpra állás halad a maga útján, a látóhatáron egyre jobban érzékelhető a monetáris politika normalizálódása – vagy legalábbis az ehhez kapcsolódó várakozás. A finanszírozási költségeket tovább növelik az ingatlanspekuláció visszaszorítását célzó szigorú intézkedések, például az ingatlanfejlesztőknek és a lakásvásárlóknak adott bankkölcsönökre vonatkozó korlátozások.
[1] A Fidelity International évente közzétett Elemzői Felmérése a világ különböző tájain dolgozó saját elemzőink véleményét összegezve kb. 15 000 különálló vállalati kapcsolatfelvétel eredményét foglalja össze annak érdekében, hogy mely fontosabb trendek határozzák meg jelenleg a vállalati szférában zajló eseményeket.* A teljes felmérés itt olvasható.
Kapcsolódó cikkeink
Fidelity felmérés: A befektetők dacolnak az általános bizonytalansággal
A globális rendszerek átrendeződésével a befektetőknek olyan környezetben kell eligazodniuk,…
Tovább olvasom >Madárinfluenza miatt tiltotta be Kína a spanyol baromfiimportot
Kína ideiglenesen megtiltotta a spanyol baromfi- és kapcsolódó termékek importját…
Tovább olvasom >Meglepetést hozott a kínai infláció – stagnáltak a fogyasztói árak júliusban
Az elemzők által várt minimális emelkedés helyett júliusban változatlan szinten…
Tovább olvasom >További cikkeink
Agrárminisztérium: a nemzeti kormányra mindig számíthatnak a magyar gazdák
A kormány egyik legfontosabb szövetségesei a magyar gazdák, ezért a…
Tovább olvasom >Tehén- és kecskesajtokat hívtak vissza a kereskedelemből mikrobiológiai szennyeződés miatt
Franciaországból származó pasztőrözött tehén- és kecskesajtokat hívtak vissza a kereskedők…
Tovább olvasom >Rekord magasságba szökött a svájci Lidl sajtexportja tavaly
Tizenöt éves fennállásának legerősebb évét zárta a svájci Lidl sajtexport…
Tovább olvasom >