Félmilliárd forintnyi áfát csalt el egy zöldség- és gyümölcskereskedelemmel foglalkozó bűnszervezet
Félmilliárd forintnyi áfát csalt el egy zöldség- és gyümölcskereskedelemmel foglalkozó bűnszervezet, tizenkilenc gyanúsítottal szemben költségvetési csalás miatt nyomoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – közölte a hatóság szerdán a Facebook-oldalán.

A NAV pénzügyi nyomozói országszerte több mint harminc helyszínen foglaltak le bizonyítékokat
A bűnszervezet a zöldséget és gyümölcsöt az unióból vásárolta, majd cégek beiktatásával belföldi beszerzésként számlázta tovább a hálózat többi tagjának. Az áru csak papíron utazott cégről cégre, a valóságban rögtön a tényleges kereskedők raktáraiba került, a budapesti nagybani piacra, akik – a fiktív számlák alapján – nem fizették meg utána az áfát – ismertették.
A kutatásokban a NAV Merkur Bevetési Egysége, az elfogásokban a Terrorelhárítási Központ is közreműködött. Az akcióban 19 gyanúsítottat kihallgattak, a bűnszervezet irányítóját letartóztatták.
A költségvetési kár megtérüléséért a NAV több millió forint készpénzt, nagy értékű órákat, gépjárműveket és bankszámlapénzeket foglalt le, továbbá az egyik elkövető ingatlanát is zár alá vette, csaknem 200 millió forint értékben – áll a közleményben.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Kisfilmpályázatot hirdet a NAV a fiataloknak, akik bemutathatják, hogy lehet nemet mondani a dohányzásra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A tudatosság és a körültekintés jelentik a védelmet az online csalók egyre szofisztikáltabb módszerei ellen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NAV: februártól már alkalmazható a felszolgálási díjra vonatkozó adókönnyítés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Drágább lesz-e az élelmiszer Magyarországon, mint tavaly nyáron?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nőnapi összefogás a rászoruló nőkért – A Rossmann és a Baptista Szeretetszolgálat idén is közösen teremtett különleges élményeket
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: januárban az előző év azonos időszakához mérten 2,5 százalékkal visszaesett, az előző hónaphoz képest 1,5 százalékkal bővült az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


