Felgyorsult a kiskereskedelmi forgalom növekedése Csehországban
Márciusban évi 6,1 százalékra gyorsult a kiskereskedelmi fogalom növekedési üteme Csehországban a februári 2,5 százalékról – jelentette a Cseh Statisztikai Hivatal csütörtökön Prágában. Az előző havihoz mérve 1,3 százalékkal nőtt az üzletek forgalma.
Az iparcikkek forgalma márciusban 7,7 százalékkal, az élelmiszereké 4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az üzemanyagoké 6,7 százalékkal nőtt.
„A bevételek az összes fontos csoportban emelkedtek, ez az iparcikkekre és az élelmiszerekre is érvényes”
– mondta Jana Gotvaldová, a statisztikai hivatal szakigazgatója újságíróknak.
A drogériák forgalma 27,4 százalékkal volt nagyobb mint egy éve, míg a gyógyszertáraké és egészségügyi segédeszközöket forgalmazó üzleteké 6,3 százalékkal nőtt. A ruházati cikkek és a lábbelik forgalma 5,2 százalékkal, a háztartási berendezéseké 3,1 százalékkal emelkedett. Kultúrára és a szabadidőre 2,7 százalékkal költöttek többet a csehek az idén márciusban, mint egy éve.
Szintén megugrott, 14,9 százalékkal a csomagküldő szolgáltatók forgalma. A számítógépeket és kommunikációs eszközöket árusító üzletek forgalma viszont csak nagyon mérsékelten, 1,5 százalékkal nőtt.
Havi összehasonlításban az élelmiszerek forgalma 0,5 százalékkal, az iparcikkeké 1,8 százalékkal emelkedett. Az üzemanyagok forgalma februárhoz viszonyítva 1,9 százalékos növekedést mutatott.
Kapcsolódó cikkeink
Áprilisban 2,9 százalékra gyorsult az éves infláció Csehországban
Áprilisban 2,9 százalékra gyorsult az éves infláció Csehországban a márciusi…
Tovább olvasom >Tíz százalékkal nőtt a kereskedelmi szálláshelyek vendégeinek száma az első negyedévben Csehországban
Az első negyedévben 4,1 millió vendég szállt meg a csehországi…
Tovább olvasom >Történelmi mélyponton a sörfogyasztás Csehországban
Történelmi mélypontra került 2023-ban a sörfogyasztás Csehországban. A csehországi sörgyárak…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az euróövezeti infláció 2,4 százalék volt március után áprilisban is
Az előzetesen közölttel összhangban március után áprilisban is 2,4 százalék…
Tovább olvasom >Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május…
Tovább olvasom >Minden szempontból meggyőzően teljesített az idei EuroCIS
A kiskereskedelem jövője a technológiáról és az innovációról szól, amelynek…
Tovább olvasom >