Felgyorsult a kiskereskedelmi forgalom növekedése Csehországban
Júliusban éves összehasonlításban 5,6 százalékra gyorsult a júniusi 2,2 százalékról a kiskereskedelmi forgalom növekedése Csehországban – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) Prágában.
A naptári hatásoktól megtisztított növekedés 4,4 százalékos volt. Idén júliusban eggyel több munkanap volt, mint a tavaly.
A leggyorsabban továbbra is az internetes eladások és a csomagküldő szolgáltatások forgalma emelkedett.
A havi növekedés júliusban 0,7 százalékot tett ki.
„A csehek vásárló kedve továbbra is töretlen, ezt jelzi a júliusi majdnem hat százalékos növekedés. Mind az élelmiszerek, mind az iparcikkek forgalma is emelkedett” – mondta Marie Bousková, a CSÚ szolgáltatásokkal foglalkozó osztályának igazgatója újságíróknak.
Az iparcikkek forgalma júliusban 8,8 százalékkal volt magasabb, az üzemanyagok forgalma 5,3 százalékkal és élelmiszertermékeké 2,2 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz mérve.
Az internetes eladások 25 százalékkal emelkedtek, a számítógépes és kommunikációs berendezések, eszközök forgalma pedig 10,8 százalékkal volt nagyobb, mint egy éve. (Kokes János, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Áprilisban 2,9 százalékra gyorsult az éves infláció Csehországban
Áprilisban 2,9 százalékra gyorsult az éves infláció Csehországban a márciusi…
Tovább olvasom >Tíz százalékkal nőtt a kereskedelmi szálláshelyek vendégeinek száma az első negyedévben Csehországban
Az első negyedévben 4,1 millió vendég szállt meg a csehországi…
Tovább olvasom >Felgyorsult a kiskereskedelmi forgalom növekedése Csehországban
Márciusban évi 6,1 százalékra gyorsult a kiskereskedelmi fogalom növekedési üteme…
Tovább olvasom >További cikkeink
Minden szempontból meggyőzően teljesített az idei EuroCIS
A kiskereskedelem jövője a technológiáról és az innovációról szól, amelynek…
Tovább olvasom >A brit Co-opban terjeszkedik a Beyond Meat
A Beyond Meat növényi alapú alternatívái már az Egyesült Királyság…
Tovább olvasom >Új kutatás-fejlesztési központot hoz létre a svéd Essity
A svéd Essity új higiéniai papírtermékekre szakosodó kutatás-fejlesztési központba invesztál…
Tovább olvasom >