Felfüggesztette egy budapesti sütőüzem működését a Nébih
Súlyos műszaki és higiéniai hiányosságok miatt azonnali hatállyal felfüggesztette egy budapesti finom pékáru és cukrászati termék előállító üzem működését a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) – közölte a Nébih az MTI-vel.
Tájékoztatásuk szerint a hatósági szakemberek a helyszíni ellenőrzés során összesen 14 tételt, több mint 580 kilogramm élelmiszert (alapanyagokat, félkész- és késztermékeket) vontak ki a forgalomból azok lejárt minőségmegőrzési ideje és nyomon követhetetlensége, valamint az üzemben tapasztalt műszaki és higiéniai hiányosságok miatt. Emellett a Nébih még forgalomban lévő késztermékek visszahívását is elrendelte.
Kiemelték, hogy a sütőüzem nem felelt meg a legalapvetőbb élelmiszerbiztonsági és higiéniai követelményeknek, többek között az üzem technológiai helyiségei súlyosan szennyezettek volt, mennyezetét és falait penész borította, a takarítást pedig az üzemi tevékenységhez nem illő tárgyak nehezítették.
Problémát jelentett az is, hogy a pékségben nem volt megoldott a különböző higiéniai megítélésű élelmiszerek elkülönített tárolása sem, valamint a dolgozók a tészta bekeveréséhez egy erősen szennyezett építőipari fúrógépet használtak, a készáru bevonása pedig egy takaríthatatlan kartonlapon történt. A cukrászatban a kazán meghibásodása miatt a mosogatáshoz nem volt meleg folyóvíz sem, illetve mindkét üzemrész kézmosóinál hiányoztak a higiénikus kézfertőtlenítéshez szükséges eszközök.
A Nébih az ellenőrzés során feltárta, hogy az üzem nem vezetett nyomonkövetési dokumentációt az előállított termékekről, ezért adódtak jelöletlenségből adódó nyomonkövetési hiányosságok is.
A hivatal közleménye szerint az eljárás és a bírság megállapítása folyamatban van, az üzem – ismételt hatósági ellenőrzést követően – már újra kezdhette a tevékenységét. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Ünnepi menütervezés könnyedén a Nébih Maradék nélkül adagkalkulátorával
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nyolc év alatt harmadával csökkent az élelmiszer-pazarlás Magyarországon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >500 ezer adag megmentett ebéd iskolai menzákról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Indul a kiterjesztett árréscsökkentés – újabb 13 termék kerül a szabályozás alá
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Drágulhatnak a sajtok: kikerültek az árréskorlátozás alól a félkemény fajták
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hétfőtől újra használható a SZÉP-kártya hideg élelmiszer vásárlására
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
