feketelista.hu: folytatódik a cégfelszámolások számának csökkenése

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 08. 16. 11:08

Folytatódik a cégfelszámolások számának csökkenése, az első fél évben, a tavalyi hasonló időszakhoz képest 20 százalékkal kevesebb, 4333 céget számoltak fel, a tendencia oka elsősorban a jogszabályváltozások, a kényszertörlés intézményének bevezetésével, kiterjesztésével magyarázható – közölte a feketelista.hu kedden az MTI-vel.

iroda

Az internetes portál elemzése szerint Magyarországon a gazdasági válság óta, 2009. január 1-jétől ez év közepéig összesen 118 745 céget számoltak fel, a cégbíróságok évente átlagosan 15 385 társaságot vontak ki így az üzleti életből. A múlt év volt az első esztendő, amikor a felszámolt cégek száma nem érte el a tízezret.
A kényszertörlés jogintézményének 2012. augusztusi bevezetése óta 52 374 céget számoltak csak fel, és 83 317-et kényszertöröltek – írja közleményében a portál.
Kimutatások szerint a gazdasági válságot követően felszámolással és különböző más eljárásokkal összesen 319 481 társaságot töröltek a céglistából, a cégek száma mégsem csökkent, mert ugyanez idő alatt 333 670 új vállalkozás alakult. Az új cégek 40 százalékát, 132 498-at, Budapesten jegyezték be.
A regisztrált gazdasági szervezetek száma a 2008. év végi 561 424-ről napjainkra 580 307-re duzzadt, a cégek száma 2012-ben volt a legmagasabb, elérte a 600 759-et. A legtöbb új vállalkozás, 65 664, 2011-ben indult, azóta folyamatosan csökkenő a tendencia, és tavaly már csak 28 704 új céget regisztráltak – áll az elemzésben.
A szakértők szerint a cégbíróságok csak abban az esetben kezdeményezik a hosszadalmas felszámolást, ha a cég visszamaradó vagyona elegendő a felszámolás költségeinek fedezetére, ellenkező esetben a gyorsabb, hatékonyabb kényszertörlést alkalmazzák. Hasonló az adóhatóság gyakorlata is, amennyiben az adós adótartozását az esedékes időpontig nem fizeti meg, a NAV végrehajtás alá vonja, és ha a végrehajtás eredménytelenül végződik, azonnal megindítja a kényszertörlést. Csak abban az esetben kezdeményezi a felszámolást, ha fedezetelvonás bűncselekménye áll fenn, illetve ha a cég rendelkezik még akkora vagyonnal, amely elegendő a felszámolással járó kiadásokra – írja közleményében a feketelista.hu. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink