A fagyok után újraindulhat a fekete gyémánt gyűjtésének szezonja

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 02. 06. 11:16

Milliót érő élő kincsek
A mostani Bocuse d’Or versenyen Széll Tamásék sikeres, magyar szarvasgombát is tartalmazó vegán étele és a karácsony előtt a Baranyában talált, Mágnás Miska névre keresztel milliókat is érő magyar gombarekord is felhívta a figyelmet erre, a félig meddig a titkok világában élő csodára. A hozzáértők számára jó üzlet a föld alatt megbúvó szarvasgomba. Amiről régebben úgy tartották, hogy kizárólag a francia gourmandok csemegéje, de az utóbbi időben kiderült, hogy Magyarország, a jó erdők miatt igazi szarvasgomba nagyhatalom és fagymentes időben tulajdonképpen egész évben lehet gyűjteni a kincset érő darabokat.

MagnasBela
A Mágnás Béla névre keresztelt 600 grammos gomba, amelyet a Nefag Zrt. egyik gombásza talált, több millió forintot érhet.

A szarvasgombák a legdrágább föld alatti (trifla) gombafajok közé tartoznak , áruk kilogrammonként 2-3 ezer euró (630-930 ezer forint) is lehet, de a különösen nagyokért ennél többet kell fizetni. Némi nagyzolással ezért is nevezik fekete gyémántnak. Éppen ezért a gyűjtés módszerét, a lelőhelyeket a profik féltékenyen őrzik. Az ár a fajtól, mérettől és persze a vásárlótól is függ. A gombák 90-95 százalékát exportálják, főként Olaszországba, bár egyre több magyar étterem is vevő az ínyenc fogásra.

A Mágnás Miska gomba kapcsán meg kell jegyezni, hogy a mediterrán térségben elterjedtebb gombafaj első példányait 1998-ban találták meg hazánkban, és azóta is ritkaságnak számít. Az ilyen nagyméretű isztriai szarvasgombákat jellemzően árveréseken értékesítik, ahogy a két éve az olaszországi Umbriában talált, közel kétkilós világrekorder is így kelt el több mint 61 ezer dollárért (18 millió forint), a közelmúltban pedig egy egykilós példányért 112 ezer dollárt (33,9 millió forint) fizettek.

Az utóbbi tíz évben a semmiből kis ágazattá kinövő magyar szarvasgombászás valóban szabályozásra szorult, hiszen a tapasztalatok szerint nem lehet az emberekre bízni, hogy mikor, hol, mennyit és főleg hogyan gombásszanak. Éppen ezért a természetben a gyűjtést néhány éve törvény szabályozza. Bármely mennyiségű földalatti gomba gyűjtését csak az erdőgazdálkodó írásos engedélyének birtokában lehet folytatni. Az erdőgazdálkodó kizárólag Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) által kiadott gyűjtési naplóval rendelkező személy részére adhat ki engedélyt. E szerint, ahogy a vadász, csak vizsgázott, arcképes igazolvánnyal rendelkező gombász járhatja az erdőt. Szarvasgombagyűjtési és -feldolgozási engedélyek megszerzésére a napokban tett közzé nyilvános ajánlattételi felhívást a NEFAG Nagykunsági Erdészeti és Faipari Zrt. A legjobb ajánlatok benyújtói, meghatározott területre, három évre szerezhetnek, 25 ezer forintos díj leszurkolása fejében, gyűjtési engedélyt.

A szarvasgomba keresésnek is van illegális változata, de a Police.hu oldal tanúsága szerint sokan le is buknak és a tetten érteket a kobzás mellett még lopás gyanújával fel is jelentik. Egyelőre még nem látszik a számokon, hogy a szabadon növő szarvasgomba mennyisége az illegális gyűjtők miatt máris csökkent volna. A Nébih ugyanis a naplók alapján 2013 óta rögzíti, mennyit gyűjtöttek az adott évben: 2013-ban 4,75, 2014-ben 3,3, 2015-ben 5,1 tonna volt az összesített mennyiség. Akadnak egészen nagypályás gyűjtők, tavaly volt valaki, aki a gyűjtési naplója alapján egymaga szedett 520 kiló szarvasgombát.

A gombatudorok már kidolgozták a kincset érő szarvasgomba termesztésének módszerét is. Ennek egyik változata, a gombafonallal átjárt csemetékkel történő erdőtelepítés. A gomba feldolgozásához nyújthat hatékony segítséget a Vidékfejlesztési Program keretében hamarosan megjelenő, „Erdészeti technológia, termékfeldolgozás és értékesítés fejlesztése” megnevezésű felhívás, amely vissza nem térítendő támogatást nyújt az erdei termékek (erdei gombák) feldolgozását és a hozzáadott érték növelését szolgáló gépek beszerzéséhez. A gazdák lehetőséget kapnak arra, hogy a hagyományos fatelepítés mellett szarvasgombát is termeszthessenek erdejükben. A pályázatot várhatóan csak márciusban írják ki, de azt már tudni lehet, hogy a faültetést segítő, hektáronkénti 2013 euró mellett kiegészítő támogatásként maximum 3225 euró igényelhető szarvasgomba fonalakkal kezelt csemeték ültetésére. Bár egy ilyen gombás erdő csak tíz év után fordul termőre, onnantól kezdve a begyűjtött gomba a faanyag értékének sokszorosát hozhatja minden évben.

Gyűjtési szabályok
•földalatti gombát (triflát) csak az a személy gyűjthet, aki a trifla gyűjtésére vonatkozó hatósági jellegű képzést eredményesen elvégezte
•a trifla gyűjtése az erdőgazdálkodó által a gyűjtő részére kiállított előzetes írásbeli engedély alapján végezhető
•a gyűjthető trifla mennyiségét és az időbeli hatályát az erdőgazdálkodó meghatározhatja
•az erdőgazdálkodó kizárólag gyűjtési naplóval rendelkező személy részére adhat engedélyt
•triflát gyűjteni alkalmassági vizsgát teljesített, egyidejűleg legfeljebb kettő kutyával lehet
•a gyűjtőnek a trifla gyűjtés időpontját a vadászatra jogosultnak be kell jelentenie

Trifla fajok gyűjtési ideje
Valódi szarvasgombák:
Tuber aestivum Vittad., nyári szarvasgomba (beleértve Tuber uncinatum Chatin, burgundi szarvasgomba) május 15-től december 31-ig
Tuber mesentericum Vittad., kátrányszagú szarvasgomba augusztus 1-től december 31-ig
Tuber macrosporum Vittad., nagyspórás szarvasgomba szeptember 1-től december 31-ig
Tuber brumale Vittad. (beleértve a Tuber brumale var. moschatum is), téli szarvasgomba november 1-től március 15-ig
Tuber borchii Vittad., késői szarvasgomba november 15-től április 15-ig
Tuber magnatum Pico, isztriai szarvasgomba október 1-től december 31-ig

Egyéb földalatti gombák:
Choiromyces meandriformis Vittad., fehér szarvasgomba június 10-től október 15-ig
Mattirolomyces terfezioides (Matt.) Ed. Fischer, homoki szarvasgomba augusztus 20-tól november 15-ig

(munkatársunktól)

Kapcsolódó cikkeink