Ez volt 2017

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 02. 10. 16:01

Kovács László elnök szokásos évértékelőjében az ipartestület tavalyi eredményeit értékelte.

Kovács László
elnök
MKIK

Az elmúlt év tárgyalásokban és egyeztetésekben ismételten sűrű volt: több körben egyeztettünk a BKIK-val az áfa és reprezentációs adó témájában, több alkalommal tárgyaltunk az Artisjusszal a jogdíjak csökkentéséről, az Ágazati Készség Tanács témában több alkalommal részt vettünk az MKIK-ban tartott egyeztetéseken, s javaslatainkkal segítettük a közös munkát. Ez évben is részt vettünk a NÉBIH GHP (Jó Higiéniai Gyakorlat) munkacsoportjában. A Magyar Turisztikai Ügynökséggel az év folyamán több alkalommal is egyeztettünk a kedvezményes áfa, a szervizdíj és más aktuális témákban, emellett tanácsokkal segítettük az MTÜ turizmus stratégiájának kidolgozását, s együttműködő partnerként részt vettünk a Magyar Turisztikai Ügynökség őszi kampányában. Az Élelmiszerbank elnökével történt megbeszélésünk során az élelmiszer-pazarlás adatgyűjtésének javaslatát fogalmaztuk meg.

Számos versenyt támogattunk és vettünk rajtuk részt zsűriként. Ilyen volt többek közt a Magyar Sommelier Bajnokság, Sommelier Club verseny, Danubius tanulóverseny, Chaine ifjúsági szakácsverseny, Nemzetközi Ifjúsági Gasztronómiai Verseny, Közétkeztetési Szakácsverseny, Worldskills verseny hazai előselejtezője, majd döntője a Hungexpon.

Ismét megjelent egy statisztikai helyzetértékelő tanulmányunk Zerényi Károly kollégánk tollából, a saját kutatásaira építve a vendéglátásról, amely megjelent a szakmai sajtóban is. Kérdőívet, felmérést készítettünk a vendéglátás ágazat szereplői körében a vendéglátást érintő problémákról és a szakmai szervezetekkel kapcsolatos elvárásokról, melynek feldolgozása jelenleg folyamatban van, s hamarosan publikálásra kerül.

Több konferencián vettünk részt, ahol Kovács László elnök és Semsei Rudolf elnökhelyettes képviselte szervezetünket előadásokkal és különböző témájú beszélgetéseken, és magunk is szerveztünk konferenciát, egy nyílt napot a NAV Pest Megyei Igazgatóságán, ahol az aktuális kérdésekről egyeztettünk az illetékes szakemberekkel.

Év végén felvételt nyertünk a Fővárosi Turisztikai Kerekasztal tagjainak sorába, s csatlakoztunk a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány-
hoz. //

Kapcsolódó cikkeink