EY: nőtt a vállalati felvásárlások összértéke az első fél évben
A magyarországi vállalati felvásárlások összértéke 2016 első felében megközelítette a 0,9 milliárd dollárt, ami 9 százalékkal magasabb a 2015 azonos időszakában mértnél, és 21 százalékkal haladja meg a tavalyi év második fél évének értékét – közölte az EY tanácsadó cég hétfőn az MTI-vel.
Felmérésük szerint a vállalati tranzakciók és összeolvadások (M&A) száma az első fél évben csekély mértékben, de csökkent a tavalyi év azonos időszakához képest: míg 2015 első felében 70 lezárt tranzakciót regisztráltak, addig idén 64-et. A tavalyi év második fél évéhez képest ugyanakkor 7 százalékkal emelkedett a tranzakciószám.
Az ágazatok közül az idei első fél évben a feldolgozóiparban volt a legtöbb felvásárlás és összeolvadás, míg korábban rendre az IT szektor volt a legnépszerűbb – emelték ki a közleményben.
A nyilvánosságra hozott adatok alapján ugyanakkor az IT-szektorban valósult meg az egyik legnagyobb tranzakció: az IBM mintegy 130 millió dollárért megvásárolta a budapesti központú Ustreamet. Ennél csak két nagyobb értékű ügyletet zártak le az elmúlt fél évben, a dél-afrikai Ascendis Health vásárolta fel a sportcélú táplálék-kiegészítő termékeket gyártó Scitec Holdingot 170 millió dollárért, illetve a Richter Gedeon vált a Finox Holding tulajdonosává 194 millió dollár ellenében.
A Magyarországot is magába foglaló közép- és dél-európai régióban összesen 655 lezárt tranzakciót hoztak nyilvánosságra az év első felében, ezek becsült összértéke megközelítette a 14 milliárd dollárt. A tranzakciók számát tekintve Csehország végzett az élen 194 lezárt ügylettel, amit Törökország 133, majd Lengyelország követ 121 üggyel. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Közel 6 milliárd euró bírság a GDPR óta
2024-ben az uniós adatvédelmi hatóságok összesen 1,2 milliárd euró bírságot…
Tovább olvasom >Mindent elhisznek a fiatalok a mesterséges intelligenciának
A Z generációs fiatalok körében szinte mindenki használja a mesterséges…
Tovább olvasom >Szeret boltban vásárolni a Z generáció
Az Adyen fizetéstechnológiai vállalat felmérése szerint a digitális világban felnőtt…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >