EY: Magyarországé a világ egyik legversenyképesebb adórendszere

Szerző: Trademagazin Dátum: 2022. 11. 08. 10:51

Hazánk az első tíz közé került az OECD-országok adórendszerének vonzerejét vizsgáló Tax Competitiveness Index idei rangsorában. Magyarország ezzel megelőzte többek között Svédországot, Németországot és Ausztriát is – hívja fel a figyelmet az EY.

Magyarország legnagyobb erőssége az OECD országok között legalacsonyabbnak számító társasági adó (9%)

Magyarország hat helyet előre lépve a 7. lett a vizsgált 38 OECD-ország közül a Tax Foundation által minden évben megjelentetett nemzetközi adó-versenyképességi rangsorban. Az adópolitikával foglalkozó kutatás azt vizsgálja, hogy az egyes adórendszerek mennyire biztosítanak megfelelő környezetet a befektetések, valamint a munkavállalók és a vállalkozások számára.

 A rangsorban hazánk (7.) megelőzi többek között Németországot (15.), Ausztriát (18.) és az Egyesült Államokat (21.) is. V4-es kitekintésben csak Csehország áll előttünk (5.), Szlovákia a 13, Lengyelországot 28. helyet foglalja el. A lista élén – akárcsak tavaly – Észtország áll, míg a sereghajtó ezúttal Franciaország (38.).

 A tanulmány kiemeli, hogy Magyarország legnagyobb erőssége az OECD országok között legalacsonyabbnak számító társasági adó (9%), illetve a nemzetközi vállalatokra vonatkozó adószabályokat is az átlagosnál jobbnak értékeli. Az egységes személyi jövedelemadó rendszerét szintén előnyként tartja számon a felmérés. A riport megállapítja, hogy ezek fenntartásához a vizsgált államok körében itthon a legmagasabb az áfakulcs (27%) ezért ebben az évben is a fogyasztási közterhek terültén sorolta hátra Magyarországot az elemzés.

„Jelentősen növekedett a hazai adórendszer versenyképessége. Ezek a kedvező feltételek a gazdaság teljesítőképessége szempontjából most kritikusan fontosak, hiszen növelik a tőkevonzóképességet és segítik a beruházások Magyarországra jövetelét. Jövőre tovább csökkenhet az adóadminisztráció így várhatóan tovább erősödik majd Magyarország pozíciója”

– mondta Heinczinger Róbert, az EY adópartnere.

EY

Kapcsolódó cikkeink