EY: Egyre több adóellenőrzésre számítanak a vállalkozások világszerte

Szerző: Trademagazin Dátum: 2023. 04. 25. 12:20

A megkérdezettek többsége (51%) egyre intenzívebb adóhatósági vizsgálatokra számít az elkövetkező időszakban, és várakozásaik alapján (53%) a hivatalok kiemelt figyelmet fordítanak majd a nemzetközi adó- és transzferár-ügyekre. 

Nem csak Magyarországon nőtt az ellenőrzések száma

„Az adatok összecsengenek a magyarországi vállalatvezetők várakozásaival”

– hangsúlyozta dr. Séra Gergely, az EY adóperekkel foglalkozó területének vezetője. Az elmúlt években a Nemzeti Adó- és Vámhivatal látványos fejlődésen ment keresztül, aminek köszönhetően célzottabb ellenőrzésekre képes, jelentősen szűkítve ezzel az adóelkerülés lehetőségét.

 A nemzetközi kutatás eredményei szerint a legjelentősebb adókockázatnak a transzferárazást tartják (63%) a válaszadók, amit az adókedvezmények (35%) és a költséglevonások (31%) követnek.

„Magyarországon új feladat is hárul a transzferár nyilvántartás készítésére kötelezett adózókra. A tavaly elfogadott jogszabály szerint idén már információt kell szolgáltatniuk a kapcsolt tranzakcióikról a társaságiadó-bevallásukban. A növekvő adatszolgáltatási kötelezettségek mellett a kiszabható bírságok összege is nagyságrendekkel emelkedik”

– hangsúlyozta Lipták Zoltán, az EY adópartnere.

 A szakember hozzátette, hogy nem véletlen, hogy a hazai kutatásuk eredménye itt is összhangban van a globális várakozásokkal. Tavaly novemberben az EY Adókonferencia több mint 250 résztvevője körében készített felmérése alapján is a transzferárazás (45%) a legkockázatosabb adóterület.

 A nemzetközi felmérés szerint a 15 százalékos globális minimadó bevezetése szintén aggodalomra ad okot. A válaszadók 55 százaléka úgy látja, hogy emiatt nőni fognak az adóköltségeik és csaknem felük (45%) arra számít, hogy ez megnöveli majd az ellenőrzések és a hatósággal folytatott viták valószínűségét is. A legtöbb szervezet már el is kezdte átalakítani belső folyamatait. A válaszadók kétharmada (69%) a jövőben nagyobb hangsúlyt fektethet az adózás területére.

 „A cégek kétféleképpen készülhetnek fel ezekre a kihívásokra: egyrészt figyelniük kell az adózási szabályok alakulását, másrészt akár házon belül, akár tanácsadóval, de növelniük kell a a meglévő erőforrásokat, hogy meg tudjanak felelni az új kötelezettségeknek. Ellenkező esetben amikor egy vállalat összeállítja majd a társaságiadó-bevallását, azt a kockázatot fogja futni, hogy a legapróbb adminisztratív hiba miatt is bekopogtathat hozzá az adóhatóság”

– mondta Módos András, az EY adópartnere.

 

Kapcsolódó cikkeink