Évi 1,4 milliárd euró megtakarítást hozna a víztakarékosság az unió szállodaiparában
Évente 1,4 milliárd euró (437 milliárd forint) megtakarítás érhető el uniós szinten a szállodaiparban a víztakarékos technológiák alkalmazásával az Európai Unió hat tagországa szállodáinak bevonásával készült felmérés szerint – közölte a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége az MTI-vel hétfőn.
A felmérésről készült összefoglaló szerint a jelentős költségmegtakarítást úgy lehetne elérni, ha az ágazatban széleskörűen használnák a zuhanyozóknál, mosdóknál a vízfolyás szabályozókat, valamint bevezetnék a szürke víz kezelését (a szürke víz a fogyasztásra nem, de például öntözésre, WC-öblítésre, mosásra használható víz). A felmérésben részt vevő szállodáknak csak 45 százaléka használ vízfolyás szabályozókat, és a szürke víz kezelése csupán a hotelek 1 százalékánál valósul meg.
A két technológia alkalmazásával évente több, mint 365 trillió liter vízzel fogyna kevesebb. A vízfolyás szabályozók megtakarítást eredményeznek a fel nem használt víz melegítéséhez szükséges energiában is, ezáltal évente nagyjából 1,8 millió tonnával csökken a szén-dioxid kibocsátás is.
A közlemény idézi Susanne Kraus Wrinklert, a Szállodák és Vendéglátóhelyek Európai Szövetsége (HOTREC) elnökét, aki elmondta: az EU szállodaiparában évi 1,4 milliárd euró költségmegtakarítás javítaná a hotelek jövedelmezőségét, versenyképességét.
A projektben a hat EU tagországból összesen 247 szálloda, köztük 47 magyarországi szálloda vett részt, ezek által képviselt 5,5 millió vendégéjszaka adatait felhasználva készült a felmérés.
A tanulmány a HOTREC támogatásával, a belga, cseh, ír, magyar, máltai, és szlovén szállodaszövetségekkel valósult meg. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
K&H: a középkorúak még mindig 20 százalékos inflációt éreznek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Uniós adó jöhet az ultrafeldolgozott élelmiszerekre és az alkoholos üdítőkre – készül az EU első kardiovaszkuláris akcióterve
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Így készülhetnek fel a magyar cégek az új kereskedelmi világrendre
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Újranyitott Budapest patinás vendéglátóhelye
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A nap mondása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Többszörös győzelmet aratott a WING a TRIBE Budapest Airport Hotellel a Klasszis TopDesign versenyen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

