Évente 116 millió tonna tej és tejtermék vész kárba világszerte
Évente 116 millió tonna tej és tejtermék, vagyis az előállított áruk 16 százaléka vész kárba világszerte a szemétbe dobás és a nem hatékony tárolási, szállítási folyamatok miatt – derült ki az Edinburghi Egyetem szakembereinek vizsgálatából.
Az intézmény munkatársa, Peter Alexander szerint nagyjából 55 millió tonnányi tejtermék még a boltokba kerülés előtt megromlik, vagy kárba vész a tejgazdaságokban, illetve a belföldön, vagy külföldre való szállítás közben – írta a The Guardian című brit napilap honlapja.
A professzor számításai szerint csaknem 60 millió tonnányi tejtermék a kiskereskedők, közvetítők és a fogyasztók révén kerül a szemetesekbe évente.
„Ahhoz, hogy egy jóval hatékonyabb rendszert tudjunk fenntartani, és csökkentsük az élelmiszertermelésünk környezetre gyakorolt hatásait, muszáj átgondolnunk, hogy miként tudjuk visszaszorítani ezeket a veszteségforrásokat” – húzta alá Alexander.
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szerint a fejlődő országok jelentős részében a tárolási és szállítási nehézségek miatt nagyobb százaléknyi tejtermék vész kárba a tejgazdaságtól a boltig tartó szakaszon, mint a gazdaságilag fejlettebb országokban. Ománban például a termékek 15 százaléka nem jut ki a gazdaságokból, míg Svédországban ugyanez az arány 0 százalék.
A fejlettebb országokban, úgy mint Nagy-Britanniában, a kiskereskedői és fogyasztói szinten vesznek kárba a tejtermékek. Az élelmiszerpazarlás kérdéseiben a brit kormányt segítő Wrap nevű tanácsadó cég szerint a szigetországban termelt élelmiszerhulladék egyötöde tejtermék.
Az amerikai mezőgazdasági minisztérium (USDA) adatai szerint a tejtermék-előállítás gyorsan – 2014 és 2018 között 6 százalékkal – növekszik világszerte. A legnagyobb növekedést India, Kanada, Hollandia és Írország produkálta az elmúlt négy évben.
Néhány elemző szerint az éves globális tejtermék-veszteség akár 30 százalék is lehet az olyan tényezők figyelembevételével, mint a külföldi piacok elárasztása a termékekkel, a tej állateledelként való hasznosítása és az emberi túlfogyasztás.
Nagyjából 82 millió tonna tejet használnak fel évente a haszonállatok etetéséhez világszerte. Az elemzők egy része erre is pazarlásként tekint, mivel a tehéntej kevesebb energiát és fehérjét tartalmaz, mint a takarmányok. Alexander 67 millió tonnányi tejveszteséget ír a haszonállatok etetésének számlájára.
Számításai szerint továbbá évente 53 millió tonna tej vész kárba amiatt, hogy az emberek a szükségleteiknél mintegy 10 százalékkal többet fogyasztanak belőle. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Nőtt a FAO élelmiszerár-index áprilisban
A főbb gabona- és húsfélék, illetve a tejtermékek drágulásától fűtve…
Tovább olvasom >A kedvezőtlen időjárás miatt sosem látott magasságban a kávébab ára
A kávé világpiaci ára többéves csúcsot döntött 2024-ben, miután 38,8%-kal…
Tovább olvasom >Nehezen újrahasznosítható hulladékok: megoldások születőben, de még messze a cél
Bár egyre több hulladéktípus válik újrahasznosíthatóvá, számos anyag feldolgozása továbbra…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >