Év Vendéglőse 2023
Az MVI elnöksége január végén kihirdette az idei Év Vendéglőse díj szavazásának végeredményét: az elismerést idén a soproni Erhardt Étterem, Panzió és Kézműves Pékség tulajdonosa, Erhardt Zoltán kapta.
A cikk a Trade magazin 2024/2-3. lapszámában olvasható.
Elmondása szerint ereje, elszántsága a mindennapi kemény munkában családi örökség, akárcsak az igény a folyamatos megújulásra. Étterme konyháját a regionális ízek jellemzik és az olyan kedvelt, magyar fogások, amelyek hagyományos receptúra szerint, de modern konyhatechnológiával készülnek.
Megszerezte az Alpokalja-Fertő-táj Védjegyet. A régió gazdáinak termékei – lekvárok, szörpök, borok, sajtok és egyebek – nemcsak az étlap fogásaiban jelennek meg, szívesen ajánlja és értékesíti őket a városban elsőként megnyitott kézműves pékségében is. Nagyon büszke 20 éves törzsvendégkörére, de kollégáira is; a siker kulcsát a tisztességes alapanyagokban és a jó csapatmunkában látja.
Szakmai pályafutása során először a bor, majd a kovász bűvöletébe került. Előbb hivatalos borbírálóvá és borszakértővé vált, majd pékszakmát szerzett. 2021 óta a Magyar Kézműves Kenyértársaság tagja. Szenvedélye a jó kenyér, vonzódásának eredménye három péküzlet a városon belül, kettő Sopron környékén.
A Soproni SZC Vendéglátó, Kereskedelmi Technikum és Kollégium diákjainak – szakács és felszolgáló szakmákban – oktatási helyszínt biztosít. A leendő szakemberek éppúgy tanulhatnak és fejlődhetnek az étterem konyháján és a vendégtérben, mint a Soproni SZC Berg Gusztáv Szakképző Iskola pék-cukrász tanulói a pékségben. Pékségében szeretettel fogadja a kisebb gyerekeket is, óvodásokkal, kisiskolásokkal igyekszik megismertetni a pékszakma szépségeit, kovászos kenyeret, sós kiflit kóstoltatja.
A szakma iránti szeretet és elhivatottság motiválta, de a külföldi tanulmányutak, szakmai rendezvények is a Szakács Mestervizsga letételére.
Állandó résztvevője a hazai gasztro- és zenei fesztiváloknak. Szakmai karrierjének csúcspontja volt Angela Merkel és Orbán Viktor közös soproni látogatása 2019. augusztusában, a Páneurópai Piknik 30. évfordulóján, amely során a budapesti Gundel Étterem csapatával közösen látták vendégül az államfőket.
18 szobás családi panziója Sopron egykori Poncichter negyedének szívében működik, amelynek virágos, tiszta környezetét a Magyar Turizmus Zrt. 2014-ben, Rozmaring-díjjal tüntette ki. //
A díjról
Az Év Vendéglőse díjat az ipartestület 2001-ben alapította. A díj odaítélésénél mindenkor kiemelkedő szempont az eredményesen végzett munka, a vendéglős társadalom tekintélyét öregbítő, tisztességes szakmai magatartás és a példamutató közéleti tevékenység is. A díjazott szakmaszeretetével, tudásával példaképül szolgálhat a felnövekvő generációk és a pályatársak számára.
Akik eddig a díjat kapták: 2002. Gombás András; 2003. Jakabffy László; 2004. Herz György; 2005. Berkes Gyula; 2006. Gottwald Sándor; 2007. Puskás Lajos; 2008. Pinczés Károly; 2009. Bíró Lajos; 2010. Radvánszky Attila; 2011. Garaczi János; 2012. Rápolthy István, 2013. Molnár Attila; 2014. Csapody Balázs; 2015. Rosenstein Tibor; 2016. Semsei Rudolf; 2017. Meződi Alice; 2018. Dudás Szabolcs és Szilárd; 2019. Pintér Katalin; 2020. Andrusch Péter; 2021. COVID miatt nem lett meghirdetve; 2022. Kovács Gábor. //
Kapcsolódó cikkeink
Újragondolt felszolgálási díjak
A szakmai szervezetek örömmel fogadták az NGM felszolgálási díjjal kapcsolatos…
Tovább olvasom >A szakma legnagyobb ünnepe
A Magyar Vendéglátók Ipartestülete a hagyományokhoz híven idén októberben is…
Tovább olvasom >További cikkeink
2025 lesz a magyar sörturizmus éve?
18 magyar, kisüzemi sörfőzdébe kalauzol el a Bakancslista 2025 –…
Tovább olvasom >Macsó megközelítés a vásárlásban – A nap képe
Az USA-ban működik (legalább) egy olyan hipermarket, ahol a bevéárláshoz…
Tovább olvasom >Új szabályozás a munkaegészségügyi vizsgálatok terén: mit jelent ez a szállodaipar számára?
2024. szeptember 28-tól jelentős változások léptek életbe a munkaegészségügyi vizsgálatok…
Tovább olvasom >