Európai Bizottság: a termelők egy évre eltérhetnek az ugaroltatásra vonatkozó szabályoktól
Az uniós mezőgazdasági termelők 2024-ben eltérhetnek a közös agrárpolitika (KAP) azon szabályaitól, amelyek bizonyos termőterületek parlagon hagyására, azaz ugaroltatásra kötelezik őket – jelentette be az Európai Bizottság kedden.
![](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2024/02/grass-3743023_640-300x169.jpg)
(Fotó: Pixabay)
A brüsszeli közlemény szerint az uniós bizottság a részleges mentességet biztosító rendeletet azért fogadta el, hogy kezelje a mezőgazdasági termelők jövedelemmel kapcsolatos aggályait. Emlékeztettek: több tagállam is nagyobb fokú rugalmasságot kért, hogy hatékonyabban reagálhasson az uniós mezőgazdasági termelők előtt álló kihívásokra. Azok a mezőgazdasági termelők, akik szántóterületük 4 százalékának parlagon, illetve hasznosítatlanul hagyása helyett a szántóterületük szintén 4 százalékán nitrogénmegkötő növényeket, például lencsét, borsót vagy lóbabot, illetve úgynevezett köztes kultúrákat termesztenek, úgy tekintendők, mint akik teljesítik a vonatkozó követelményt.
A közlemény részletezte: köztes kultúrák olyan növények, amelyeket két fő növénykultúra között termesztenek, és takarmányként vagy zöldtrágyaként szolgálhatnak
A nitrogénmegkötő növények és a köztes kultúrák alkalmazása számos környezeti előnnyel jár a talajegészség szempontjából, többek között a talaj biológiai sokfélesége és a tápanyag-kimosódás csökkenése terén. A KAP környezetvédelmi törekvéseinek fenntartása érdekében a növényeket növényvédő szerek nélkül kell termeszteni – írták. Akik szeretnék, továbbra is teljesíthetik az előírást a terület parlagon vagy hasznosítatlanul hagyásával – közölték. Azoknak a tagállamoknak, amelyek nemzeti szinten kívánják alkalmazni az eltérést, erről 15 napon belül értesíteniük kell az Európai Bizottságot, hogy a mezőgazdasági termelők a lehető leghamarabb megkapják a szükséges tájékoztatást. A rendelet megfelelő egyensúlyt teremt egyrészt a válságokkal küzdő mezőgazdasági termelők megfelelő támogatása, másrészt a biológiai sokféleség és a talajminőség védelme között – emelték ki. A rendelet február 14-én lép hatályba, és visszamenőleges hatállyal, egy évig, azaz 2024. december 31-ig alkalmazható.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Jön a szintetikus hús és a műtojás?
Az Európai Bizottság szerdán bejelentette két új európai polgári kezdeményezés…
Tovább olvasom >Befejeződött a nyári aratás
Néhány kisebb terület kivételével július 24-ig véget ért a nyári…
Tovább olvasom >Minden dísznövénycsoport nettó árbevétele nőtt 2023-ban
A dísznövénytermesztés nettó árbevétele 2023-ban az adatfelvétel keretein belül beérkezett…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvette a Valeo Foods az Appalaches Nature-t
Megvásárolta a Valeo Foods Group a kanadai juharszirup-gyártó Appalaches Nature-t.…
Tovább olvasom >Franciaországban és Brazíliában növekszik, Európában küszködik a Carrefour
Az Európában meglehetős kihívást jelentő körülmények ellenére elégedett a Carrefour…
Tovább olvasom >Közel felére esett vissza az élelmiszer-ipari innovációk száma 2007 óta
A Mintel piackutató cég szerint a 2024 januárja és májusa…
Tovább olvasom >