Európában súlyos csapás érte az élelmiszerek piacát, csökkent az életszínvonal

Szerző: Trademagazin Dátum: 2022. 05. 30. 10:05

Az ukrajnai háború és az Oroszországgal szemben folytatott szankciós politika súlyos következményekkel jár az európai országokban: jelentős életszínvonal-esést okoz az embereknek – közölte a Magyar Nemzet vasárnap a honlapján.

A Mediaworks Hírcentruma cikksorozatban tárja fel a háború eddigi és a közeljövőben várható hatásait. A második részben azt mutatják be, hogyan sújtja egész Európát az évtizedek óta nem látott áruhiány az alapvető élelmiszerek piacán.

Felhívták a figyelmet, hogy Oroszország ukrajnai háborúja esetében az észak-afrikai és közel-keleti államok lakosságának élelmiszer-ellátása nagyban függ az orosz és az ukrán gabonától, s ugyanez igaz Európára is, ahol a háború szintén nagyon hamar érzékeltette hatását.

A cikk szerint Spanyolországban már márciusban lehetett tudni, hogy baj van: több szervezet is tiltakozó akciót rendezett a hónap közepén, amelynek központi üzenetei az árak visszaszorítása, a foglalkoztatás védelme és az életkörülmények romlásának megállítása volt. Spanyolországban egy hónap alatt az étolaj ára több mint a duplájára emelkedett. Harmincöt százalékkal drágult a margarin, 20 százalékkal az olívaolaj, de 10-20 százalék közötti áremelkedés történt minden olyan élelmiszer esetében is, amely tartalmaz valamilyen növényi zsiradékot. Spanyolországban 1985 óta nem volt olyan súlyos az infláció, mint most. A spanyol kormány a pénzromlás üteme miatt kénytelen befagyasztani a villamos energia árát. Erre szükség is van, mivel ezrek tüntettek országszerte a brutális áremelkedések ellen – írták.

A cikk itt folytatódik… 

 

Kapcsolódó cikkeink