Éttermi no-show

Szerző: Ipacs Tamás Dátum: 2023. 01. 09. 08:44

A német DEHOGA éttermi szövetség felmérést végzett tagjai körében a foglalás ellenére az étteremben meg nem jelenő vendégek problémájának –  azaz az éttermi szakzsargonban now-shownak nevezett jelenségnek –  témájában.

Egyelőre kevesen kérdnek díjat a meg nem jelenésért

A  kérdőívben megkérdezettek háromnegyede mondja, hogy az utóbbi időben a jelenség mértéke növekszik – foglalta össze a VIMOSZ hírlevele. A német kollégák azt tapasztalják, hogy egyes vendégek azonos időpontra több foglalást is tesznek és csak az utolsó pillanatban döntik el, melyiket veszik igénybe. A vendégek meg nem jelenése, illetve a bejelentett vendégszám csökkenése költségproblémákat okoz, mivel a személyzeti tervezés és a nyersanyagbeszerzés meghaladja a ténylegesen igényeltet. A felmérésben válaszadók 78,3%-a azt jelezte, hogy közel 10% a forgalmukból az ilyen típusú kiesés, míg a maradék 21,7% 10% fölötti forgalomkiesést jelzett. A jelenség tömegesedése odavezetett, hogy az érdekeltek 35%-a már küld telefonos vagy e-mailben történő figyelemfelhívást, emlékeztetve bizonyos foglalással járó kötelezettségekre is. Míg az üzletek 11,1%-a már meg nem jelenési díjat számol fel, 7,1%-uk előfizetést kér, 4% pedig foglaláskor a hitelkártya adatokat regisztrálja.

Tudomásunk szerint az USA-ban elegánsabb éttermek az elmúlt években egyre gyakrabban kérnek – jogilag foglalóként kezelt, azaz vissza nem kérhető – előleget asztalfoglaláskor.

Címkék: , ,

Kapcsolódó cikkeink