Magazin: Étel a fagypont alatt

Szerző: Szalai László Dátum: 2021. 10. 13. 07:04

Jelentősen átalakította a fagyasztott termékek piacát az elmúlt időszak. Nem csupán az értékesítési csatornák szerepe változott, hanem az elvárások is a termékkörrel szemben. Miközben a hazai fogyasztók is igénylik a minél inkább előkészített, egészséges, biztonságos és kellően változatos termékeket, a piaci szereplőknek a nemzetközi horizontot is figyelniük kell, legyen szó a környezetről vagy éppen a vegán étrendről.

Szerző: Szalai László

Alaposan feladta a leckét a tavalyi év a fagyasztott termékek gyártóinak. A többféle alapanyag, felhasználási mód, csatorna, üzletág megszokott arányai felborultak a járvány kitörésével, és valódi újratervezésre késztették a piac szereplőit. A hatások az idei évre is áthúzódtak.

Átgondoltabb forgatókönyvek

Dr. Losó Adrienn - Mirelite-Mirsa

Dr. Losó Adrienn
ügyvezető igazgató
MIRELITE MIRSA

– Az agrárium az idei nagyon szélsőséges időjárásnak köszönhetően nem volt jó helyzetben, hiszen a betakarítási szezon alatt több alkalommal is hol a kánikulával és a szárazsággal, hol pedig a hirtelen jött özönvízszerű esőzésekkel kellett megküzdeni a zöldségek, gyümölcsök feldolgozása során – ecseteli dr. Losó Adrienn, a MIRELITE MIRSA Zrt. igazgatója. – Az időjárási nehézségek mellett azért a COVID élelmiszeriparra gyakorolt hatása sem múlt el pillanatok alatt nyomtalanul. Mindezek miatt elmondható, hogy igazán kihívásokkal teli időszakon van túl a gyorsfagyasztott zöldségféléket gyártó szakma. Most már azért rendeződni látszik a piac, vagyis a kereslet-kínálat talán újra visszatér, ha nem is a korábbi, megszokott körforgásába, de mindenképpen egy normalizálódottabb mederbe.

Dr. Losó Adrienn kiemeli, hogy ez az időszak mindenki számára sokkal átgondoltabb forgatókönyvet igényelt a jövő tervezését illetően. Az élelmiszer-biztonság, a minőség és a megbízhatóság a partneri kapcsolatokban felértékelődött. Emiatt számos régi partner jelentkezett újra, ugyanakkor nagyon sok új partner is megtalálta őket.

– A MIRELITE termékeink népszerűsége, kedveltsége (a COVID ellenére, vagy éppen emiatt) töretlenül növekszik. Éppen ezért több marketingkampányt indítunk ez év végétől kezdődően több különböző csatornán – vetíti előre az igazgató. – Természetesen lesznek újdonságaink is, melyek elsősorban a félkésztermékek közé sorolhatóak, hiszen úgy látjuk, hogy a félkész termékeink forgalmában jelentkezett jelentősebb, kiemelkedő növekedés ebben az időszakban.

Kihívásokkal teli időszakon van túl a gyorsfagyasztott zöldségfélék piaca

Trükkök nélkül

Sárközi Attila - Frosta

Sárközi Attila
kereskedelmi igazgató
FRoSTA

A FRoSTA 2021 elején a globális COVID-­intézkedések miatt a halalapanyag beszerzésének nehézségeivel szembesült, ami árfelhajtó hatást eredményezett. Erre rakódtak a többszörösére emelkedő logisztikai költségek. Mindezek ellenére széles termékválasztékkal igyekeznek kielégíteni a piaci igényeket.

– Trendinek és sikeresnek mondhatjuk a családi kiszerelésű termékeinket. Ezen fejlesztéseinknek köszönhetően sikerült extra forgalmat generálnunk. Szintén jól működnek a több termék összekapcsolásával megszervezett promócióink, valamint a 2+1 termékakciók. Egyre nagyobb igény mutatkozik a kényelmi termékek iránt, ide tartoznak a készételeink is Három termékkel elindítottuk a prémium kategóriát, amelyekkel a nemzetközi konyha specialitásait varázsoljuk az asztalra – sorolja Sárközi Attila, a FRoSTA Hungary Kft. kereskedelmi igazgatója.

A FRoSTA újabb halspecialitásokat vezet be a piacra, tudjuk meg tőle: gluténmentes halrudakat, lazac halrudakat, mini halfiléporciókat spenóttal és ricottával, valamint tovább folytatja a trendekbe illeszkedő vegán termékpalettája bővítését is.

– A TV-kampányunk idén év végén folytatódik, természetesen szorosan összefonódva egy online kampánnyal, melynek keretében minden évben újabb és újabb influenszerekkel dolgozunk együtt. Aktívak vagyunk a Facebookon és Instagram-oldalunkon is – említi meg Sárközi Attila. – Ami fontos, hogy továbbra is szeretnénk a minőséget kereső, tudatos vásárlóknak megfelelni. Ezt a törekvésünket a nemrégen megújult szlogenünk is jelképezi: „FRoSTA. Nincs trükk, nincs titok.” Vagyis semmit nem titkolunk el. Természetes alapanyagokat használunk, termékeink csomagolásán minden összetevőt feltüntetünk, és az adalékanyagokat teljesen száműztük a termékeinkből.

Átalakuló vevőkör

Varga István, Agrosprint

Varga István
kereskedelmi igazgató
Agrosprint

Varga István, az Agrosprint Zrt. kereskedelmi igazgatója a tavalyi évről elmondja, hogy a horeca szektor háttérbe szorulásával előtérbe kerültek az áruházláncok, és az ipari felhasználók, a kész- és félkészételgyártók mint vevők, akik a termékeikhez elsősorban több gyorsfagyasztott zöldségárualapot, illetve alapanyagot igényeltek. A gyorsfagyasztott gyümölcsökre vonatkozóan, a jelzett időszakban jellemzően csökkent az igény. Az európai turizmus visszaesése miatt, az egyik legfontosabb vevői szegmens, a cukrászati termékek gyártói lényegesen visszafogottabb igényekkel jelentkeztek. Az így, túlnyomórészt csak az országonkénti, belföldi vásárlói igények kielégítéséhez felhasznált, értékesített gyümölcsmennyiségek Európa-szerte szerényebb forgalmat generáltak.

Ugyanez a tendencia érvényesült még 2021 első felében is. Elmondható, hogy az értékesített gyorsfagyasztott termékvolumen összességében számottevően nem növekedett, de lényeges csökkenés sem volt tapasztalható, viszont a fogyasztói szegmensek arányai jelentősen átrendeződtek.

– A horeca felé értékesített, 2×, illetve 4×2,5 kg-os kiszerelésű termékek mennyisége minimalizálódott, és még 2021. év közepére sem tudott a COVID előtti szintre visszarendeződni. Ugyanakkor az ipari továbbfeldolgozók, kész- és félkészételgyártó cégek ömlesztett, nagy kiszerelésű (pl. 700 kg oktabin-) alapanyag igénye, illetve a retail piaci szereplők (áruházláncok) részére csomagolt kis kiszerelésű (pl. 450–1000 g), gyorsfagyasztott termékvolumenek jelentősebb mértékben növekedtek – hívja fel a figyelmet Varga István.

Fülöp Csilla, Agrosprint

Fülöp Csilla
PR és marketing vezető
Agrosprint

Fülöp Csilla, az Agrosprint Zrt. marketing- és PR-vezetője szerint nemzetközi szinten négy fő faktor határozza meg az élelmiszerszektor alakulását. Ezek:

1. Új technológiák – Például az okoshűtők népszerűek, és drónos házhozszállítás már majdnem valóság.

2. Fogyasztói hozzáállás – Az új étkezési szokások a mai világban nagyon könnyen terjednek, épp ezért fontos lépést tartani ezekkel.

3. Kényelem és lelkiismeret – a fogyasztók egyre nagyobb hányada, legfőképpen a fiatal generáció egészség- és környezettudatos, mindemellett mivel igen elfoglaltak: „időspórolást támogató” megoldásokat keresnek.

4. Kísérleti faktorok – A termékekhez kapcsolódó érzelmeknek nagy szerepe van. Az, hogy a termék honnan származik, szintén fontos a fogyasztók számára.

– Termékfejlesztéseinkkel mi is igyekszünk lépést tartani ezekkel a trendekkel – jelzi Fülöp Csilla. – Ezt képviseli legújabb termékünk is, a Sprint Riced Veggies (kafiol-­sárgarépa-brokkoli rizs), amely 100% zöldségből készült köret, a rizs, a burgonya és a tészta finom alternatívájaként fogyasztható vegán finomság.

Minél készebben, minél környezettudatosabban

Viszló Attila, Gallicoop

Viszló Attila
export sales manager
Gallicoop

A Gallicoop tudomásul veszi, hogy a járványhelyzet egyelőre a mindennapi élet része lett, és közép- és hosszú távú terveiben már stratégiai döntési szempontként tekint rá.

– Például beruházási döntéseinkben kiemelt hangsúlyt kap a magas feldolgozottsági fokú, készre sütött és kényelmi termékek fejlesztése, ezek fogyasztása ugyanis szignifikánsan megemelkedett a járvány időszakában – demonstrálja Viszló Attila, a Gallicoop Zrt. Export sales managere.

A Gallicoopnál a tavalyi év sikertermékei egyértelműen a tartós húskészítmények, az előkészített, sütésre kész húsok és a készre sütött, mikróban vagy sütőben is melegíthető magas hústartalmú, változatos ízesítésű panírozott termékek voltak.

– Az egyre erősebb egészségtudatos trendek mellett növekszik az igény a fogyasztók részéről a környezettudatosan előállított késztermékekre is. Ez nemcsak a műanyagalapú csomagolóanyagok minimalizálását jelenti, de a termék előállítása során keletkező ökológiai lábnyom csökkentését is – emeli ki Viszló Attila. – Cégünknél ennek fontos pillérei a napelempark és az üzemhez csővezetéken csatlakozó biogázüzem, amelyek megújuló energiaforrások; vagy például a saját víznyerő kutak használata, ami az iparágra jellemző magas vezetékesivóvíz-felhasználást csökkenti.

Megtudjuk tőle, hogy a cég a közeljövőben, a jelentősen modernizált panírtermékek gyártástechnológiájának köszönhetően, új, az eddigiekhez képest is magasabb minőségű, hústartalmú termékekkel bővíti kínálatát.

Marketingmunkájuk során igyekeznek minden médiatípusban jelen lenni, hiszen ezekkel más- más fogyasztói csoporthoz különböző üzeneteket tudnak eljuttatni.

– A print médiát kiváló felületnek tartjuk a termékedukációs cikkek és szakértői vélemények megjelenítésére. Az eladáshelyi eszközök az impulzusfogyasztók megnyerésében segítenek, és az online média pedig talán az egészség- és környezettudatos fiatal fogyasztói réteg elérésének a legrövidebb útja – ismerteti Viszló Attila.

Megfelelve a speciális étrendeknek is

Kovács Barbara, Maresi

Kovács Barbara
junior brand manager
Maresi Foodbroker

A Maresi Foodbroker Kft. által forgalmazott Iglo márka jól teljesített az elmúlt időszakban: mind a halrudak, mind a fagyasztott monozöldségek és zöldségmixek iránti kereslet töretlen.

– A közösségimédia-platformokon egyértelműen látható volt, hogy egyre többen merültek el a főzés rejtelmeiben. A bezárt iskolák miatt pedig sokan nyúltak a kényelmi élelmiszerekhez, ezért különösen népszerűek lettek az Iglo halrudak, belőlük is a nagyobb, 15 darabos kiszerelés – mondja Kovács Barbara, a Maresi Foodbroker Kft. junior brand managere. – Az alaptermékeken kívül a gluténmentes bundázott halrudaknak szemmel látható a térhódítása, ami összességében megfigyelhető az élelmiszerpiac minden szegmensében. Az Iglo gluténmentes halrúd esetében a forgalom kiegyenlítetten nő továbbra is, a 2020-as első félév teljesítményét is felülmúlta a 2021-es év első felében.

A cég, figyelve a piaci trendeket, mind az egészségtudatos, mind a speciális étrendet követők számára próbál megfelelő alternatívát kínálni. A gluténmentes halrúdon kívül ilyen termékük például az Iglo Brokkolis hajdina, az Iglo Zöldséges bulgur, valamint az Iglo Zöldséges quinoa.

– Továbbra is a márkaépítésre helyezzük a hangsúlyt, így az integrált TV-, outdoor, print és online megjelenések a jellemzőbbek – beszél a marketingmunkáról Kovács Barbara. – Az év hátralevő részére is tervezünk egy integrált kampányt, amely szintén a márkára, annak hosszú fennállására és a fogyasztók hozzá fűződő érzéseire épít.

Az egyre erősebb egészségtudatos trendek mellett növekszik az igény a környezettudatosan előállított késztermékekre is

Magyarostól a vegánig

Nagy Ádám, Nádudvari

Nagy Ádám
ügyvezető igazgató
Nádudvari Élelmiszer

A Nádudvari Élelmiszer Kft. fagyasztott termékpalettája széles spektrumot ölel fel: a rántott hús, sajt, zöldségektől kezdve a hamburgeren, csevapcsicsán keresztül a gombócok, nudlik, túrófánkok is megtalálhatók a kínálatban.

– Az élelmiszeripari trendeknek megfelelően azt tapasztaljuk, hogy a rántott húsok, sajtok mellett a zöldségek is egyre kedveltebbek, valamint a hamburgerek egyre szélesebb körben terjednek el – osztja meg lapunkkal Nagy Ádám, a Nádudvari Élelmiszer Kft. ügyvezető igazgatója. – Egy piackutatásunk pedig azt mutatta, hogy a megkérdezettek felének a mirelit desszertek közül a Nádudvari a kedvenc márkája.

Igyekeznek olyan termékeket fejleszteni, amelyek hozzájárulnak a kiegyensúlyozott táplálkozáshoz, illetve különböző célcsoportok igényeit is próbálják kiszolgálni. Kiemelt gondot fordítanak arra, hogy termékeik megfeleljenek a modern táplálkozástudomány alapelveinek, ugyanakkor megőrizzék a hagyományos magyar ízvilágot. Ennek jegyében a rántott hús, sajt, zöldség termékeik néhány perc alatt olaj nélkül, sütőben is elkészíthetők, jelentősen csökkentve ezzel a konyhában eltöltött időt.

– Az idei évben két irányban is fejlesztettünk – tér át az aktualitásokra az ügyvezető igazgató. – Az egyik a manapság nagyon kedvelt vegán vonal: rántott karfiol, brokkoli és hagymakarika termékeink is minősített vegán termékek lettek, megkapták a hivatalos vegán védjegyet. Kifejlesztettünk egy zöldségburgert is, mely szintén beilleszthető a vegán étrendbe, de természetesen húsevőknek is egy jó alternatíva lehet. Másik irányú fejlesztésünk a cigánypecsenye, mellyel a hagyományos magyar ízvilágot kedvelők számára szeretnénk szélesíteni a palettát.

A cég mirelit termékeit egy széles körű marketingkampánnyal is támogatja.

Vadul fejlesztenek

A Vadex Mezőföldi Zrt. több mint 50 éve végez vadfeldolgozást.

Dr. Lőrincz_Attila, Vadex

Dr. Lőrincz Attila
vadfeldolgozási ágazati
igazgató
Vadex

– A 2020. év, amely mind mennyiségi, mind bevételi oldalról a korábbi évek kereskedelmi szintje alatt maradt, döntő változást hozott gondolkodásunkban – hangsúlyozza dr. Lőrincz Attila, a Vadex Zrt. vadfeldolgozási ágazati igazgatója. – Levontuk a következtetést: egyrészt, hogy a piacunkat nem alapozhatja csupán a horeca szektorra, másrészt pedig, hogy intenzív erőfeszítéseket kell tennünk a hazai piac felépítésére. A 2021. évi stratégiánk ezen a piacbővítésen alapul. Fél év távlatából azt már most látjuk, hogy olyan kőkemény úttörő munkát vállaltunk fel, amely eredménye várhatóan csak évek múlva lesz érezhető.

A cég egy évvel ezelőtt kísérletet tett olyan kis kiszerelésű, konyhakész, továbbfeldolgozott prémium vadhúsok bevezetésére, amelyek egy adagja kiskereskedelmi áron nem több, mint ezer forint. A termékkör fogyasztása egyelőre rendkívül enyhe növekedési tendenciát mutat, árulja el az igazgató. E mögött az állhat, hogy a COVID kapcsán a prémium cikkek fogyasztása visszaesett, és a családi élelmiszer-felhalmozás és az anyagi javak tartalékolása miatt elsősorban a csirke- és sertéshúspiac erősödött meg. A járványhelyzet elmúltával gyorsabb fejlődésre számítanak.

– A fagyasztott, konyhakész, kényelmi kiszerelésű, jelenleg 10 tagból álló „Vadex Vadvilág” termékcsaládunk bővítéséről több kiskereskedelmi lánccal tárgyalunk. Ezen belül vad grillkolbászokat, májasokat, virsliféleségeket, főtt sonkaféléket ajánlunk a fogyasztóknak – ismerteti dr. Lőrincz Attila. – Bízunk benne, hogy már a szilveszteri szezonra be tudunk kerülni ezekkel a termékekkel a piacra, és színesíthetik a döntően sertésalapú palettát. Termékeink hazai forgalmazói jelenleg a SPAR, a CBA és az Auchan.

A kis kiszerelésű gyorsfagyasztott termékvolumenek jelentősebb mértékben növekedtek

A Vadex Vadvilág termékcsalád sikertermékei egyértelműen a Vadburger, a Szarvasburger és a Magyaros pácban gyártott konyhakész fagyasztott húskészítmények voltak, tudjuk meg tőle. Folyamatban van a szarvashús alapú grill- és a sütőkolbászok, virslifélék és pástétomok piaci bevezetése. Olyan fogyasztásra kész élelmiszereket (BBQ vaddisznóoldalas, pörköltfélék) is kifejlesztettek, amelyekkel jövőre terveznek megjelenni a piacon.

Nagyon örülnek neki, hogy Vadászati Világkiállítás kapcsán az Agrármarketing Centrum kiterjedt kampányba kezdett a hazai vadhúsfogyasztás növelésére. Ők maguk is több rendezvényen, fesztiválon végeznek edukációs, népszerűsítő munkát. Emellett termékpromóciókat végeznek, Facebook-oldalukon, illetve a termékeiken található QR-kódok segítségével tippeket adnak a húsok elkészítésére. Mindezek mellett több mint egy évre nyúlik vissza együttműködésük Lázár Cheffel. //

 

Fagyasztott termékért nagyobb üzletbe megyünk

Értékben növekedett a NielsenIQ kiskereskedelmi indexe által mért négy fagyasztott kategória 2020. június és 2021 májusa között. Azonban míg a fagyasztott pizza, zöldség és fűszer mennyiségben is jobban fogyott az elmúlt egy évben, addig jégkrémből literszámot tekintve közel 3 százalékkal kevesebbet vásároltak a fogyasztók.

NielsenIQ logo

Rádliné Garancsi Tünde - Nielsen

Vendégszerző:
Rádliné Garancsi
Tünde
client executive
NielsenIQ

Jégkrém és fagylalt

4 százalékkal nőtt a jégkrém és fagylalt értékbeli forgalma egyik időszakról a másikra, 2020. június és idén május között meghaladta a 40 milliárd forintot is. Ennek legnagyobb része, 59 százaléka, a 401–2500 négyzetméteres üzletekben realizálódott. Nőtt a fontossága a 200 négyzetméternél nem nagyobb egységeknek, de 17 százalékos részesedéssel továbbra is csak a harmadik helyen állnak a 2 százalékponttal nagyobb 2500 négyzetméter feletti boltok után.

1 százalékkal csökkentek értékben a gyártói márkák, míg a kereskedői termékekből 13%-kal többért vásároltak idén a fogyasztók. Ezzel a kereskedői márkák fontossága 3 százalékpontot nőtt, de még mindig a gyártói márkák képviselik a piac nagy részét, értékben mért részesedésük 58 százalékos.

Fagyasztott zöldség

A fagyasztott zöldség eladása értékben 8, mennyiségben 3 százalékkal tudott gyarapodni tavaly június és idén május között, 22 és fél milliárd forintért 33 ezer tonna fogyott a kategóriából. A legfontosabb üzletek a 401–2500 négyzetméteres egységek 57 százalékos értékbeli piacrésszel, a növekedés nagy része is itt történt.

A NielsenIQ kiskereskedelmi indexéből az is kiderül, hogy jelentősen nőtt a kereskedői márkák aránya, értéket tekintve 9 százalékponttal lettek fontosabbak, így elérve a 65 százalékos részesedést.

Zöldségfajtákat tekintve a legkeresettebb idén a zöldborsó volt változatlan 27 százalékkal, utána következtek a zöldségkeverékek 16 százalékkal, a dobogó harmadik fokára pedig a zöldbab került 9 százalékkal.

Fagyasztott pizza

12 százalékkal magasabb összeget, 12 milliárd forintot költöttünk fagyasztott pizzára a kiskereskedelemben, mint a megelőző, azonos időszakban, de volument tekintve is 7 százalékkal növekedett az eladás a vizsgált periódusban – szám szerint 7 ezer tonnát vásároltunk az ételből. A többi fagyasztott kategóriához hasonlóan a 401–2500 négyzetméteres üzletek bonyolították az értékesítés nagyobb részét, több mint háromötödét.

A gyártói és a kerekedői márkák között változatlanul fele-fele arányban oszlik meg a forintban mért forgalom.

Továbbra is a szalámis pizza vezeti az eladási ranglistát a kategóriában, 17 százalékos részt vesz el a teljes értékbeli eladásból. Utána következik a sonkás pizza 16 százalékkal, majd a négysajtos zárja a top3-at 13 százalékkal. //

 

Növekvő vásárlói bázis a fagyasztott élelmiszerek piacán

A fagyasztott élelmiszerek megítélése a magyar háztartások körében jobb, mint a konzerv- vagy félkész ételeké. Az elmúlt négy évben a fagyasztott hús, pizza, valamint zöldség-gyümölcs vásárlói bázisa folyamatosan bővült, az eladási csatornák közül a diszkont csatorna súlya fokozatosan emelkedett.

GfK-Growth from Knowledge
Bakonyi-Kovács Kriszta - GfK

Bakonyi-Kovács
Krisztina
senior product consultant
GfK Consumer Panel

A fagyasztott élelmiszerek megítélése a magyar háztartások körében jobb, mint a konzerv-, vagy félkész ételeké. A GfK 2021-ben készített „Étkezési szokások” tanulmánya alapján a magyar háziasszonyok jelentős része a fagyasztott zöldséget-gyümölcsöt, illetve a húst (és halat) ugyanolyan jónak tartja, mint a friss változatot. Ezzel szemben a konzerv megoldások, illetve a panírozott termékek, pizza és készételek mirelit változatának elfogadottsága már egyértelműen elmarad a frisstől.

Az elmúlt négy évben a fagyasztott hús, pizza, valamint zöldség-gyümölcs vásárlói bázisa folyamatosan bővült. A háztartásokban a fagyasztott zöldségek a legnépszerűbbek: az elmúlt félévben a magyar háztartások 74,7%-a vásárolt legalább egy alkalommal valamilyen fagyasztott zöldséget (a fagyasztott burgonyát nem beleértve). Legtöbben zöldborsót, illetve vegyes zöldséget: 2021 első félévében a háztartások 46,3%, illetve 44,5%-a vásárolta a fenti két fagyasztott zöldségtípust.

A szintén magas vásárlói bázissal rendelkező fagyasztott húsok közül legtöbben csirkehúst (a háztartások 26,9%-a), valamint halat (23,0%) vásároltak 2021. H1 időszakban.

A fagyasztott élelmiszerek piacán az egy-egy vásárlás során megvásárolt átlagos mennyiség lényegében nem változott az elmúlt négy év során, és a vásárlások gyakorisága sem emelkedett számottevően. Átlagosan 2-3 alkalommal vásároltak a háztartások a fenti fagyasztott élelmiszerekből az elmúlt félév során; egy-egy alkalommal kevesebb, mint egy kilogrammnyi mennyiséget (fagyasztott burgonyából 1,4 kg-ot).

Az elmúlt négy év során leginkább a fagyasztott pizza átlagára emelkedett meg, de hasonló volt a drágulás mértéke a fagyasztott zöldségek esetében is. 2021 első félévében a fagyasztott pizza egy kilogrammra számított átlagára 27%-kal, míg a fagyasztott zöldségé 24%-kal volt magasabb, mint 2018 első félévében. Legkisebb mértékben a fagyasztott gyümölcsök kilogrammonkénti átlagára változott, mindössze 4%-kal növekedett az elmúlt négy évben. Ehhez az is hozzájárult, hogy a többi gyümölcstípushoz képest alacsonyabb árú meggy részaránya nőtt a fagyasztott gyümölcsökön belül, illetve a fagyasztott eper átlagára 11%-kal csökkent 2018. H1-hez képest.

A fagyasztott élelmiszerek piacán a diszkont csatorna súlya fokozatosan emelkedett az elmúlt években, 2021 első félévében a háztartások által megvásárolt mennyiség 54%-a származott ebből a csatornából. Az elmúlt két évben leginkább a fagyasztott zöldség és a fagyasztott pizza szegmensekben növekedett a jelentőségük. //

Kapcsolódó cikkeink