Értéknövelő újrahasznosítással a fenntartható élelmiszertermelésért: bemutatkozott a Secontaste és a Cseles
Az élelmiszeripar egyre nagyobb hangsúlyt fektet a fenntarthatóságra, és ennek egyik fontos eleme az értéknövelő újrahasznosítás, amely a hulladékból készít minőségi termékeket. Dalmadi Júlia, a Secontaste alapítója a Brancsközösség sajtóeseményén bemutatta, hogyan lehet a sörgyártás melléktermékéből, a sörtörkölyből emberi fogyasztásra alkalmas élelmiszert előállítani. A vállalkozás krékereit sörkorcsolyaként kínálják, amely innovatív példa az upcycled élelmiszerek piacán – írja az Agrárszektor.
Dalmadi hangsúlyozta, hogy a Brancsnál futó közösségi finanszírozási kampányuk nemcsak új vásárlókat hozott, de együttműködést is lehetővé tett kézműves sörfőzdékkel. A kampány során lehetőség nyílt a termékek tesztelésére és a boltok polcaira való bekerülésre is. A jövőbeli tervek között szerepel új kollaborációk létrehozása, valamint a külföldi piacok felé való nyitás, különösen Csehországban, ahol nemrég mutatták be Európa első upcycled élelmiszerkategóriáját.
Hasonlóan sikeres történetet osztott meg Marton Bálint, a Cseles társalapítója is. A cégük felnőtteknek szánt alkoholos szörpöt gyárt, amelyet szintén a Brancson keresztül indítottak el. Marton kiemelte, hogy a közösségi finanszírozás segített felmérni a fogyasztói igényeket, és az online kereskedelem mostanra forgalmuk jelentős részét adja. A jövőben a hazai piacokra fókuszálnak, de már külföldi szállítmányok is útnak indultak, például Costa Ricába.
Mindkét vállalkozás példát mutat arra, hogyan lehet hulladékból innovatív, fenntartható termékeket létrehozni, és hogyan lehet a közösségi finanszírozás segítségével sikerre vinni egy jó ötletet.
Kapcsolódó cikkeink
Rekordszámú visszaváltás: havi félmillió palackot adnak vissza a Kifli.hu vásárlói
Több mint 2,6 millió visszaváltott palack néhány hónap alatt –…
Tovább olvasom >WWF: minden eddiginél korábban jött el a túlfogyasztás napja
2025-ben minden eddiginél korábban jött el a túlfogyasztás napja –…
Tovább olvasom >Új korszak a Lidlben: ikonikus szatyrok zöldebb köntösben
A Lidl Magyarország egy váratlan, de annál örömtelibb újítással jelentkezett:…
Tovább olvasom >További cikkeink
45 millió fontos beruházást indít a Müller brit tejüzemében
A német Theo Müller csoporthoz tartozó Müller 45 millió fontot…
Tovább olvasom >NewPrinces Group veszi meg a Carrefour olaszországi üzletei
Megállapodást kötött a Carrefour a NewPrinces Group-pal olaszországi tevékenységeinek értékesítéséről.…
Tovább olvasom >Tovább nőtt a fair trade Németországban
A németországi fair trade forgalom 2024-ben 11%-kal, 2,6 milliárd euróra…
Tovább olvasom >