Érték és Minőség Nagydíjat kapott a Coop saját márkás baconje
Szeptember 8-án a magyar élelmiszertermelés ünnepeként is számon tartott Coop Rally végén hirdették ki az idei Érték és Minőség Nagydíjakat. Az elismerésben részesült a Coop Hálózat saját márkás terméke is, a Tamási-Hús Kft által gyártott, 200 grammos, védőgázas csomagolású szeletelt bacon, amely magas minőségű, ellenőrzött alapanyagok felhasználásával, gyorspácolással és bükkfafüstöléssel készül.

Bükkfafüstöléssel készül a Tamási-Hús Kft által gyártott termék
Idén immár tizenhatodik alkalommal rendezték meg a Coop Rallyt. Az üzletlánc partnereivel és a kormányzattal összefogva ezúttal az ország keleti régiójának nyolc meghatározó gyártó- és forgalmazó központjának tevékenységét mutatta be, hogy teljesítse változatlan célkitűzését: ráirányítani a figyelmet a világszínvonalú hazai élelmiszertermelés hagyományaira és innovációira.
Az esemény zárásaként adták át immár ötödszörre hagyományteremtő jelleggel az Érték és Minőség Nagydíjakat. A pályázat célja továbbra is az volt, hogy elismerje a nevezett áruk és szolgáltatások magas minőségi színvonalát, elősegítse a nemzetközi piacon versenyképes, kiemelkedő minőségű, magas hozzáadott szellemi értéket képviselő áruk előállítását, és ösztönözze a szolgáltatások fejlesztését.
Az ünnepélyes díjátadón a Coop Üzletlánc sajátmárkás terméke, a Tamási-Hús Kft. által gyártott 200 g-os, védőgázas csomagolású szeletelt bacon is Érték és Minőség Nagydíjat kapott.
Mint az eseményen elhangzott, a gyártó császárszalonna termékének kereskedelmi márka alatti forgalmazása kedvezőbb árszínvonalat eredményez, szélesebb célcsoport számára elérhetővé téve a magas minőséget, főként a jobb ár-érték arányú alternatívát keresőket.
Wágner Róbert, a Tamási-Hús Kft. kereskedelemi igazgatója elmondta, hogy nagy öröm a cég számára, hogy a Gierlinger termékcsalád mellett a sajátmárkás bacon piacán is megkerülhetetlen szereplővé vált a Tamási-Hús Kft. A cég szigorú minőségbiztosítási rendszerrel működő, másfél évtizedes gyártástechnológiája jelent garanciát a bacon minőségére a Coop vásárlók számára legyen szó reggeliről, hamburgerről vagy egy finom szendvicsről.
Az Érték és Minőség Nagydíj kitüntető cím azon áruk, szolgáltatások, gazdasági szervezetek elismerése és díjazása, amelyek tevékenységük során bizonyíthatóan elkötelezettek a minőség ügye iránt és kiemelt fontosságot tulajdonítanak az egyetemlegesen jó minőségű áruk előállításának, illetve szolgáltatások nyújtásának. A pályázat díjazottjai olyan példaértékű modelleket jelenítenek meg, amelyek hozzájárulnak a gazdaság fejlesztéséhez.
Az Érték és Minőség Nagydíj pályázati rendszer fővédnöke Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke volt.
Kapcsolódó cikkeink
Fenntartható saját márkával ment élelmiszert a Coop Svájcban
A Coop Switzerland új, fenntartható saját márkája, a Nice-to-Save-Food az…
Tovább olvasom >Élelmiszerpazarlás-csökkentő platformot indít a Too Good To Go
A Too Good To Go új, mesterséges intelligenciával támogatott platformot…
Tovább olvasom >Az Érték és Minőség Nagydíj Védjegy használatára május 29-ig lehet pályázni!
A gazdaság és a kultúra területét érintő 45 főcsoport több,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Ma is megbéníthatja az európai turizmust egy vulkán?
Tizenöt évvel az izlandi Eyjafjallajökull vulkán 2010-es kitörése után, amely…
Tovább olvasom >Kiderült, melyik a reklámpiac legerősebb hónapja
Továbbra is a november a legerősebb hónap a reklámpiacon –…
Tovább olvasom >A GKI 2-2,5%-os gazdasági növekedést vár 2025-ben
A GKI Gazdaságkutató Zrt. 2025-re 2-2,5%-os GDP-növekedést prognosztizál, amely a külpiaci…
Tovább olvasom >