Érték a dolgozó

Szerző: Tisza Andrea Dátum: 2019. 06. 24. 22:15

A 2019-ben 25 éves évfordulóját ünneplő BA-HA-MA’S Kft. gyorsfagyasztott élelmiszerek nagykereskedelmével foglalkozik. A cég Dunakeszin található, az itt lévő raktárbázisból szolgálja ki közép- és délkelet-magyarországi vásárlóit, saját tehergépjármű-flottát üzemeltető logisztikai rendszerükkel. A forgalmazott termékek között meghatározó választékkal vannak jelen a gyorsfagyasztott és előhűtött húsok, széles szortimenttel szerepelnek a zöldségek, gyümölcsök, félkész- és konyhakész élelmiszertermékek. Vásárlóik között nagyszámú vendéglátóipari és kiskereskedelmi vállalkozás is található.

– A 2018-as lezárt üzleti évvel egy újabb sikeres időszakot tudhatunk magunk mögött. Sikerként könyveljük el, hogy mind az árbevételt, mind a működési hatékonyságot illető terveinket maradéktalanul megvalósítottuk – mondja Péterszegi János, a BA-HA-MA’S Kft. tulajdonos-ügyvezetője. – A 2018-as év a várakozásainknak megfelelően alakult, szinte minden területen a korábbi trendek folytatódtak, így lehetőségünk volt kihasználni a kiszámíthatóan stabil, rendkívül kedvező gazdasági környezetet. Minden, cégünk által ellátott szektor – a kereskedelmi és a munkahelyi vendéglátás, valamint a kiskereskedelem is – jelentősen bővült, magával húzva a kiszolgáló ágazatokat, köztük az élelmiszer-nagykereskedelmet. Az előző év kiemelt jelentőségű eseménye volt számunkra a Sirha Budapest kiállítás, melyen visszatérő kiállítóként vettünk részt.

Péterszegi János
tulajdonos-ügyvezető
BA-HA-MA’S

A cégnél új munkaköröket alakítottak ki, tudjuk meg Péterszegi Jánostól, melyeket sikerült multi- és nagyvállalati környezetben tapasztalatot szerzett, kiváló szakemberekkel betölteni. Ezzel párhuzamosan folytatni tudták munkavállalói képzéseiket, amelyekre egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a továbbiakban is. A tavalyi év egyik nagy büszkesége, hogy megalapították a dolgozói Érték Díjat, mellyel 2019-től minden évben szeretnék elismerni munkavállalóik szakmai hozzáértését és elkötelezettségét.

Az idei évben a BA-HA-MA’S a raktárszervezési folyamatai további fejlesztésére, marketingterületen a digitális eszközök és felületek adta lehetőségek szélesebb használatára, valamint az értékesítési munkában a személyre szabott vásárlókiszolgálásra fókuszál. //

Kapcsolódó cikkeink