Eredményes helytállás előremutató fejlesztésekkel

Szerző: Trademagazin Dátum: 2021. 08. 16. 10:25

Helytállt a Coop Gazdasági Csoport 2020-ban is: mind a bolti dolgozók, akik biztosították a települések zavartalan ellátását, mind maga a vállalatcsoport, amely a nehéz körülmények ellenére is növekedni tudott. A tavalyi évet Pekó László, a CO-OP Hungary Zrt. igazgatóságának elnöke és Tóth Géza, a CO-OP Hungary Zrt. vezérigazgatója értékelte.

trade logo 2x superbrands Hogyan alakult 2020 a Coop Csoport számára?

Pekó László– Kihívásokkal teli év volt 2020, talán nem kell külön részleteznem a pandémiás helyzetből fakadó nehézségeket. A márciusban kezdődött felvásárlási hullám során dolgozóink kiválóan helytálltak, mindannyiuknak köszönjük az áldozatos munkáját. Ennek köszönhetően nagyobb készlethiányok nem voltak ebben az időszakban, és egy település sem maradt ellátatlanul. Az év további részében a forgalom a járványhelyzettől függően kisebb-nagyobb kilengéseket produkált. De az egész évet tekintve nem lehetünk elégedetlenek. A Coop Csoport 654 milliárd forint árbevételt realizált, amely 2%-kal magasabb az előző évinél. Sőt, ha ezen belül a Coop üzletlánc forgalmát nézzük, itt a növekedés mértéke 4%-os 2019-hez képest.

trade logo 2x superbrands A hálózaton belül, szervezeti szinten milyen folyamatok mentek végbe?

Pekó László, Coop

Pekó László
elnök
CO-OP Hungary

Pekó László: – A Coop Csoporton belül a koncentrálódás folyamatosan zajlik. Többszáz tagvállalatunkból minden évben ki­esik néhány tíz, amelyek jellemzően beolvadnak egy nagyobb franchise-vállalatba, vagy összeolvadnak egy hasonló méretűvel. A tavalyi évet nézve az 5 legnagyobb franchise-tagunk lefedte a Coop üzletlánc forgalmának több mint 50 százalékát. A koncentrálódás mértékét mutatja egy másik adat is: az első 50 Coop-vállalat 86,6 százalékát adja az egész lánc forgalmának.

Az összesített boltszámunk csökkent, de ez természetes folyamat. Részben a vevőközpontok közötti, előbb említett összeolvadások, részben a településeken belüli boltkoncentráció miatt. Hiszen, ne feledjük, az összes lánc közül nekünk van messze a legnagyobb lefedettségű hálózatunk, jelenleg 1480 településen 2240 üzlettel.

trade logo 2x superbrands A Coop mindig is szívügyének tekintette a kistelepülések ellátását. Idén e mellé a Kormány is felsorakozott. Miként tudnak élni a lehetőséggel?

Pekó László: –A Magyar Falu Program keretében a 2000 lélekszám alatti településeken a falusi kisboltok működésére, fejlesztésére, valamint a bezárt boltok újra nyitására akár 50 millió forinthoz is juthatnak az üzemeltetők. Pályázásnál előnyt jelent, ha a boltok az árusításon túl postai szolgáltatásokat is vállalnak, lehetővé teszik a nem vényköteles gyógyszerekhez való hozzájutást, illetve közösségi tereket is kialakítanak.

A Coop üzletlánc 949 kistelepülésen van jelen, mintegy 1050 bolttal, mi tehát szeretnénk élni ezzel a lehetőséggel. Sajnos, a falvakban jellemzően egyre kevesebben élnek, a foglalkoztatás és a vásárlóerő is csökken. Ilyen körülmények között nagyon nehéz biztosítani a boltok rentábilis működését. A pályázat jelentős, de csak pillanatnyi segítséget nyújt ebben, a hosszú távú (elsősorban bér- és járulék-) problémákat nem oldja meg.

Szerencsére az Európai Uniótól érkező, úgynevezett de minimis (egy és ugyanazon vállalkozásnak meghatározott időszakon belül nyújtott, egy meghatározott összeget meg nem haladó) támogatások felső határa megnövekedett 1 millió 800 ezer euróra, ami további segítséget jelenthet a vállalkozásoknak.

trade logo 2x superbrands Hatással volt-e a COVID a lánc 2020-ra tervezett beruházásaira, fejlesztéseire?

Tóth Géza
vezérigazgató
CO-OP Hungary

Tóth Géza: – Szerencsére a járvány nem írta felül komolyabb mértékben terveink megvalósulását. A boltfelújítási programunk nem állt le, csak a „legforróbb” tavaszi hónapokra felfüggesztettük, és a járványhelyzet által megkövetelt apróbb higiéniai és technikai beruházásokra koncentráltunk. Sok üzletünkben került plexi a pénztárakhoz, és biztosítottuk a vásárlók számára a kézfertőtlenítést is.

A nyártól aztán folytattuk nagyobb szabású programjainkat, amelyek közül kiemelném az energiahatékonyságot és a fenntarthatóságot célzó beruházásainkat. Ennek keretében például üzleteinket napelemekkel szereljük fel. Jelenleg 130 HMKE napelemünk van, ami 3,5 millió kWh áramot termel. Év végéig várhatóan 150 napelemmel, összesen éves szinten várhatóan elérjük a 4 millió kWh áramtermelést, ami az összáram-felhasználásunk 3%-a. Az üzleteinkben emellett folyamatos a ledes világítás korszerűsítése.

A környezettudatosság jegyében elektromosautótöltő-állomások kiépítése is zajlik. Jelenleg 11 ilyen töltőnk van, ezekhez a második félévben várhatóan további 7 csatlakozik.

Számos boltunkban (529 üzletben) tesszük lehetővé a használt étolaj leadását. A hazai kereskedelmi szereplők közül elsőként indítottuk el ezt a szolgáltatást 2017-ben, a tavalyi évvel bezárólag 140 ezer liter étolajat gyűjtöttünk vissza, az idei év végére várhatóan elérjük a 170  ezer litert.

Törekszünk rá, hogy üzleteink a vásárláson túlmutató szolgáltatásokat is tudjanak nyújtani. Ennek keretében egyre több egységünkhöz csomagautomatákat helyezünk ki. Jelen pillanatban az Alzától és az eMAG-tól 12-12, a Foxposttól 3 csomagautomatát üzemeltetünk. Az év második felében a számuk jelentősen megnő, és melléjük megérkeznek a Posta és a GLS megoldásai is. Az év végére szeretnénk elérni a 100 csomagautomatát.

trade logo 2x superbrands A pandémia hatására Önök milyen változásokat érzékeltek a boltjaikban a vásárlói szokásokban? Hogyan reagáltak rá?

Tóth Géza– Mivel lakóhelyközeli boltlánc vagyunk, nekünk nem jött jól, hogy a vásárlások száma lecsökkent. Szerencsére vevőink nálunk is több árucikket tettek egy-egy alkalommal a kosaraikba, ez ellensúlyozta a megritkult vásárlásokat.

Sajnos, a korábban érzékelhető elmozdulást a prémium termékek irányába a pandémia kissé megtörte, hiszen a fogyasztók érthető módon jó ár-érték arányú termékek beszerzésével elsősorban a készleteik feltöltésére törekedtek. Ez azonban a részünkről jelentős választékátalakítást nem igényelt. Ugyanakkor a járványtól függetlenül megújítottuk, frissítettük saját márkás termékkörünk arculatát.

Az online kereskedelem térnyerését mi még nem érezzük annyira a bőrünkön, de természetesen igyekszünk felkészülni: több vevőközpontunk is teszteli ennek lehetőségét.

trade logo 2x superbrands Ha a Coop online piacterének elindítása még odébb is van, azért, gondolom, az informatikát Önök is igyekeznek egyre sokrétűbben használni a működésükben.

Tóth Géza: – Ez így van. A tavalyi évben a legnagyobb kaliberű ilyen projektünk az adattárház-rendszerünk megújítása volt. Modern, Microsoft Azure platformra került, így felhőből bármikor lekérhetők és elemezhetők a boltok adatai. Ez körülbelül tízszeres gyorsulást jelent a korábbiakhoz képest. A platform rengeteg lehetőséget rejt magában a továbbiakra nézve: később a nagykereskedelmi adatokat is ennek segítségével szeretnénk elemezni, a törzsvásárlói adatok feldolgozásával pedig testreszabottabb ajánlatokat tudunk nyújtani. Idén el is indítottuk a Coop Klub applikációt, amellyel a törzsvásárlói kártyák, az akciók, kedvezmények, kuponok már mobiltelefonról is elérhetők és azonnal érvényesíthetők. Egyébként a teljes informatikai rendszerünk megújítása is tervben van.

Mindezeken túl a Coop Szeged elkezdte az automata kasszák tesztelését, aminek eredményeit figyelemmel kísérjük.

trade logo 2x superbrands A veszélyhelyzet milyen változásokat hozott társadalmi felelősségvállalás terén?

Pekó László: – Coop Segély Alapítványunk alapvetően az állami gondozásban nevelkedő, különleges ellátást igénylő gyermekeknek igyekszik segítséget nyújtani. Tavaly a járványhelyzet a szociális ellátórendszert is új feladatok elé állította, ezért a Coop Segély kamionja összesen 25 millió forint értékű adományt jutatott el 8268 rászoruló gyermekhez. Ezen kívül franchise-tagjaink pénz- és élelmiszer-adománnyal segítettek kórházakat, önkormányzatokat, és a nehéz helyzetbe kerülteket támogató civil szervezeteknek élelmiszert, védőfelszereléseket, tisztítószereket juttattak el. Az egészségügyi dolgozók támogatásáról sem feledkezünk meg, idén több mint 10 millió forint értékű termékadománnyal segítjük áldozatos munkájukat. Ezen felül a Magyar Olimpiai Bizottsággal meghosszabbítjuk együttműködésünket a következő olimpiai ciklusra, így tovább segítjük a Magyar Csapatot. És persze még mindig szívügyünk a hazai élelmiszer. Tavaly ugyan kénytelenek voltunk halasztani a jubileumi, 15. Coop Rallyt, de reméljük, idén szeptemberben már semmi nem áll az útjába. (x)

Kapcsolódó cikkeink