Erdélyben is lehetővé válhat a pálinka terméknév használata
Az Erdélyi Pálinka Lovagrend képviselői a Földművelésügyi Minisztérium illetékeseivel folytatott megbeszélés után bíznak benne, hogy hamarosan Erdélyben is használhatják a pálinka terméknevet- írta hétfőn a Krónika erdélyi magyar napilap.
Dezső Tibor, az Erdélyi Pálinka Lovagrend szakmai vezetője a lapnak elmondta, pénteken megbeszélést folytattak a magyarországi szaktárca illetékeseivel annak érdekében, hogy az Erdélyben főzött pálinkákra is kiterjedjen az európai uniós eredetvédettség. A következő – szeptember közepére tervezett – megbeszélésig a minisztérium munkatársai összeállítanak egy memorandumot, és elindítják az eredetvédelem erdélyi kiterjesztésének folyamatát – tette hozzá. Ma csak a Magyarország területén, és Ausztria négy tartományában készített gyümölcspárlatot lehet pálinka terméknévvel forgalomba hozni.
Elmondta: az erdélyi pálinkakészítők azt kérték, hogy a pálinka megnevezést a történelmi Erdély, Bánság és Partium mind a tizenhat megyéjében használhassák a minőséget szavatoló pálinkafőzők.
A Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI megkeresésére hétfőn közölte: a pálinka földrajzi árujelző erdélyi használatával kapcsolatban a tárgyalások szeptemberben a Pálinka Nemzeti Tanács (PNT) bevonásával folytatódnak. A PNT erre külön munkacsoportot hoz létre. A döntéshozatal előkészítése ezt követően indul meg – jelezte a szaktárca. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Éttermi reprezentáció: adómentesség jön, a pálinka is bekerül a körbe
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Elindult a nevezés Az Év Pálinkás Bonbonja 2026 versenyre
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
MOHU: 5200 visszaváltópont működik, de 47 nagyobb településen még nincs REpont – jöhetnek a köztéri „beöntős” automaták
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az OECD tagországok GDP-növekedése 0,3 százalékra lassult a tavalyi utolsó negyedévben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

