Bioüzemanyagok: a korlátozás kedvezne az állattenyésztőknek

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 09. 16. 11:30

Egyetért a Baromfi Terméktanács (BTT) azzal, hogy az Európai Unió szorítsa vissza a hagyományos bioüzemanyagok, így a takarmánykukoricából készülő bioetanol termelését. Az Európai Parlament a napokban úgy foglalt állást, hogy 10 százalék helyett maximum 6 százalék legyen a közlekedésben felhasznált hagyományos bioüzemenyagok aránya 2020-ra, eközben pedig növekedjen az úgynevezett alternatív forrásokból – például algákból vagy hulladékokból – nyert bioüzemanyagok mennyisége.

kukorica2

Az Európai Parlament a hagyományos bioüzemanyagok használatának korlátozását kéri, és sürgeti a váltást az alternatív forrásokból, például algából vagy hulladékból nyert bioüzemanyagokra. A képviselők a napokban úgy foglaltak állást, hogy felső korlátot szabnának a hagyományos bioüzemanyagoknak, így például a takarmánykukoricából készített bioetanolnak. Ezzel párhuzamosan felgyorsítanák az úgynevezett második generációs, például hulladékból előállított bioüzemanyagokra való áttérést. A változtatás célja az üvegháztartást okozó gázok kibocsátásának csökkentése, ami abból fakad, hogy egyre több mezőgazdasági megművelés alatt álló területet állítanak át bioüzemanyag termelésre.

Mint ismert, a jelenlegi szabályok értelmében a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy 2020-ra a közlekedésben felhasznált energia legalább 10 százaléka megújuló forrásokból származzon. A most elfogadott szöveg szerint azonban 2020-ra az első generációs (gabonanövényekből származó) bioüzemanyagok aránya nem haladhatná meg a közlekedésben felhasznált energia 6 százalékát. Az úgynevezett korszerű bioüzemanyagok részarányának pedig 2,5 százalékra kellene nőnie a végfogyasztáson belül 2020-ra.

A Baromfi Termék Tanács (BTT) egyetért a hagyományos bioüzemanyagok – elsősorban a bioetanol – előállításának korlátozásával, mert a bioüzemanyag-termelés komoly konkurenciát jelent az állattartóknak. A bioetanol-gyártás a kereslet élénkítésével növeli a takarmánykukorica-árakat, így az állattartóknak indokolatlan többletköltséget okoz. Ezért a hagyományos bioüzemanyagok korlátozása csökkentheti a terménypiaci árakat, így kedvező lehet a baromfitermeléssel foglalkozó vállalkozások számára is. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink