Energiaital: japánok találták fel 60 évvel ezelőtt, idén pedig magyarok alapították meg a világnapját
1962-ben, tehát pontosan 60 évvel ezelőtt alkották meg a szorgalmas japánok azt az italt, amelyet ma is akkor fogyasztanak, amikor gyorsan van szükségük egy kis energiára vagy éberségre. Az első változatot azóta számtalan változat követte világszerte és szinte nincs olyan ország, ahol ne lenne ezek közül valamelyik megtalálható a boltok polcain. Töretlen sikerét pedig talán annak köszönheti, hogy pontosan ma is azt nyújtja, amit minden fogyasztó elvár. ENERGIÁT és ÉBERSÉGET.
Talán már sokan kitalálták, hogy az energiaitalok napját ünnepeljük december 21.-én.
Ezzel kapcsolatban osztott meg velünk néhány érdekességet Dr Csibi Sándor a Magyar Energiaital Szövetség főtitkára.
Egy energikus hazai kezdeményezés
Nehéz olyan napot találni a naptárban, amikor ne ünnepelnénk valaminek a világnapját, hiszen szinte mindennek van már napja. Ezért is meglepő, hogy annak a terméknek, amely több mint fel évszázad leforgása alatt, a világ szinte valamennyi országában vitathatatlanul és méltán ért el óriási sikereket annak mindmáig nem volt.
Ezért indítottuk útnak idén az energiaitalok napját és nem véletlenül került a választás december 21.-ér sem. Ekkor van az év leghosszabb éjszakája – amikor a legtöbb energiára van szükségünk, hogy ébren, vagy éberek maradjunk. Ez az a nap, amikor legnagyobb hálával és vidáman pattinthatjuk fel kedvenc energiaitalunkat, mert biztosak lehetünk abban, hogy a két fő dolgot, ENERGIÁT és ÉBERSÉGET, amit elvárunk egy valódi energiaitaltól – meg is fogjuk kapni, mondta el a főtitkár.
Akár ismeri, akár nem, véleménye van róla, hogyan látja ezt egy professzor
Az energiaital jelenségről beszél Csepeli György az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Társadalomtudományi Kar professor emeritusa.
Számos kutatás megállapította, hogy az emberek többsége a sikeres helyett a kevésbé sikeressel, az esélyes helyett, inkább az esélytelennel szimpatizál, neki drukkol. Bizonyára átérezte már ezt mindenki, például akkor, amikor két ismeretlen csapat közül inkább a kevésbé esélyesnek szurkolt.
Több elmélet is létezik, ami megmagyarázhatja a jelenséget. Az egyik szerint a káröröm motiválja az embereket. Szeretjük, ha másnak rossz, így egy esélyes csapat veresége, vagy egy sikeres termék kritizálása, kifejezetten jó érzést kelt bennünk.
Az energiaitalokkal kapcsolatban is megfigyelhető ez a jelenség. Senki nem vitatja, hogy egy kivételesen sikeres termékről van szó, és talán pont ezért lett divat kritizálni, szidni. Teljesen mindegy, hogy alaptalanok ezek a kritikák. A lényeg az, hogy hasonlóan az irigységhez, a kárörömhöz, jó érzéseket generálhat.
Időnként társaságban én is fogyasztok energiaitalt, s rácsodálkozom a mélységes tudatlanságról árulkodó értetlen megjegyzésekre. Miért mondom, hogy alaptalanok ezek az előítéletes megjegyések? Utána jártam néhány kritikának. Nézzünk ezek közül néhányat.
- Sokan mondják, hogy az energiaital nem biztonságos. Ez nyilván nem lehet így, hiszen a magyarországi boltokban kapható minden élelmiszer biztonságos, s ez alól az energiaitalok sem lehetnek kivételek. Ha az energiaitalok nem lennének biztoságosak, nem lehetnének ott a boltok polcain sem és ezt a NÉBIH rendszeresen ellenőrzi.
- Koffein van benne. Persze hogy van benne, hiszen a koffein ad éberséget, ami az egyik fő feladata az energiaitalnak, akárcsak a kávénak, melynek fogyasztása senkinek sem szúr szemet. Amúgy egy doboz energiaitalban kb. 1 csésze presszókávényi koffein van.
- Sok benne a cukor. Az, hogy cukorból kinek mennyi a sok vagy kevés, függ az egyén szervezetétől. Az lenne a baj, ha nem cukor lenne az energiaitalban, mivel a cukor a szervezetünk üzemanyaga, a cukor adja a mindennapi élet során szokásosan elvégzett tevékenységekhez szükséges energiát, ami a másik fő feladata egy energiaitalnak. Egy doboz valódi energiaital energia tartalma 115kcal. Összehasonlításképpen átszámolva a kalóriákat például 1 óra: fűnyírás = 3 doboz energiaital; vasalás = 1 doboz energiaital.
- A fogyasztása gondokat okozhat. Nem a fogyasztása, hanem a MÉRTÉKTELEN fogyasztása okozhat gondot, ez pedig igaz minden más élelmiszerre is. Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hivatal végeze el a világ legnagyobb, 66.531 ember vizsgálatán alapuló kutatását. Ez a kutatás igazolta, hogy egy egészséges felnőtt naponta 400mg koffeint aggálymentesen elfogyaszthat – azaz naponta megihat 5 doboz valódi energiaitalt.
- Sokan nem is tudják, akik pedig igen, többnyire azok sem hiszik, hogy az egészségünk megőrzéséhez szükséges B-vitaminból annyi van egy doboz energiaitalban, amennyi bőven fedezi a teljes napi szükségletünket. Egy dobozban annyi B-vitamin van amennyi 3,6 kg sárgarépában, vagy kb. 18 darab narancsban.
A fenti példákért, nem kellett különösen nagy kutatómunkába fogjak, elég volt elolvasni az energiaitalok dobozán feltüntetett információkat, meg néhányat kattintani az interneten. Csupa olyan dolgot tettem, amit bárki megtehetne, csak akkor elmúlna a siker láttán érzett irigység, és a káröröm okozta jó érzés, mert kiderülne, hogy alaptalanok a kritikák az energiaitalokkal szemben-emlékeztetett a professzor.
Kapcsolódó cikkeink
Nem lesz tiltott termék az energiaital
Számos eddig megjelent hírrel ellentétben a 2024. szeptemberi iskolakezdéstől, a…
Tovább olvasom >Győzelme esetén betiltaná a brit munkáspárti kormány az energiaitalok tizenéveseknek történő értékesítését
A brit Munkáspárt ígéretet tett arra, hogy betiltja a „veszélyesen…
Tovább olvasom >Monster Bad Apple
Kísértést érzel arra, hogy megkóstold? Reméljük, igen! Alma cideres ízvilággal,…
Tovább olvasom >További cikkeink
FAO: Itt az idő, hogy valósággá tegyük az egészséges, tápláló és megfizethető étrendhez való jogot
Az idei élelmezési világnap témája „Az élelemhez való jog a jobb életért…
Tovább olvasom >Stabilizálódott a termőterület nagysága a hazai dohányágazatban
Az ágazat szereplői bizakodással vetették bele magukat az idei munkába…
Tovább olvasom >Beindulnak az online előfizetéses hűségprogramok Magyarországon
Az előfizetéses hűségprogramok előnyei közül a legvonzóbb a vásárlás teljes…
Tovább olvasom >