Új módszer segítheti a hamisított mézek kiszűrését
Világszinten egyedi módszert dolgozott ki a méz eredetiségének igazolására a Semmelweis Egyetem és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem. A kutatók új módszere a jelenleg elterjedt vizsgálatoknál gyorsabb, kevesebb előkészítés és vegyszer szükséges hozzá – közölte a Semmelweis Egyetem szerdán az MTI-vel.
A laboratóriumi teszt a méz saját és hozzáadott összetevői között a kisebb eltéréseket is gyorsan és hatékonyan mutatja ki, így alternatívája lehet a jelenleg alkalmazott bonyolultabb és költségesebb analitikai módszereknek – olvasható a közleményben. A szakemberek célja az volt, hogy az új analitikai módszerekkel valamennyi, a méz manipulálására használt eljárást nagyobb pontossággal mutassák ki, és így igazolható legyen a botanikai vagy földrajzi eredet, a hamisítás vagy a túlmelegítés ténye.
A többszáz literes hordókban tárolt mézet a könnyebb kiadagolás érdekében hevítik
Ez akkor okozhat problémát, ha a hevített méz maghőmérséklete a Magyar Élelmiszerkönyvben előírt 40 Celsius-fok fölé emelkedik. 50-60 Celsius-fokon ugyanis már roncsolódik a mézek alapösszetétele, íze, színe, sérülnek a hőérzékeny vitaminok, antioxidáns összetétele megváltozik, valamint nemkívánatos anyagok is keletkeznek, mint például a hidroximetil-furfurol (HMF). A kutatók két analitikai módszert, az elektronikus nyelvet (elnevezése az emberi ízlelés szimulálásából adódik) és a közeli infravörös spektroszkópiát (NIRS) alkalmazták a túlmelegítés kiszűrésére. Három mézfajtát melegítettek eltérő hőmérsékletekre és ideig, majd a kapott adatokat összegezték. A beszámoló szerint a két módszer önmagában alkalmazva képes volt két fajta esetén a hevített és referenciamézet elkülöníteni egymástól, de kombinálásuk még hatékonyabbnak bizonyult. Így 98 százalék feletti pontossággal azonosította be a hevített mintákat, a kontrollt (melegítetlen minta) pedig 100 százalékkal.
A méz az egyik leggyakrabban hamisított élelmiszer a világon
A visszaélés legtöbbször cukorsziruppal történik, amit közvetlenül a mézbe kevernek vagy a méheket etetik vele a gyűjtési időszakban. Mint írták, a két módszer a cukorsziruppal kevert mézek pontosabb azonosítására is alkalmas. A direkt cukorszirupos hamisítás kimutatására a kutatók eltérő fajtájú és koncentrációjú cukorszirup-oldatokat kevertek többféle mézbe, majd a mintákat mindkét módszerrel megvizsgálták. „Az elektronikus nyelv már 10 százalékos cukorszirup-koncentrációt is könnyen kimutatott, az infravörös spektroszkópiával pedig 5-10 százalék hozzáadott cukorszirup esetén már el tudtuk különíteni a hamisított mézet a nem hamistól” – magyarázta Benedek Csilla, a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Dietetikai és Táplálkozástudományi Tanszékének docense, a tanulmány utolsó szerzője.
A közlemény szerint a gyakorlatban alkalmazott módszerekkel szemben a kutatás során vizsgáltak kevesebb előkészítést és vegyszert igényelnek, és gyorsabbak. További előnyük, hogy a kapott adatokat a rendszernek megtanítva idővel az képes lesz beazonosítani az egyes paraméterekhez tartozó értékeket, így később könnyebben elkülöníti az egyes méztípusokat.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Átadták az év kiváló magyar méze verseny díjait
A XV. Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztiválon vasárnap hirdették ki…
Tovább olvasom >Nébih: jelölési hibákat találtak a májkrémek vizsgálatán
Összesen 37 májkrémet vizsgáltak a Szupermenta programban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági…
Tovább olvasom >Hatékonyan fel kell lépni a hamis mézek uniós forgalomba hozatala ellen
Hatékonyan fel kell lépni a hamis mézek uniós forgalomba hozatala…
Tovább olvasom >További cikkeink
Master Good, Nestlé Hungária, Tesco Magyarország az idei győztes sorrend
A Trade magazin idén másodszor hirdette meg a Karácsonyi tv-reklámok…
Tovább olvasom >Átadásra kerültek a CO-OP Star idei Ezüstfenyő és Ezüstcsillag díjai
Ahogy minden évben karácsony előtt, úgy idén is, december közepén…
Tovább olvasom >Fogyó cégszámok, tartós félmilliós határ
2024-ben a társas vállalkozások száma várhatóan 12 ezerrel csökken, miközben…
Tovább olvasom >