Elvitathatatlan és megkerülhetetlen az MI szerepe az e-kereskedelemben

Szerző: Budai Klára Dátum: 2023. 06. 08. 07:06

Szinte nem maradt olyan spektruma az e-kereskedelemnek, ami az Ecommerce Hungary által szervezett, „Látjuk a jövőt” címet viselő konferencián ne került volna górcső alá június 6-án és 7-én, a Thermal Hotel Visegrád falai között.

Kerekasztal beszélgetést folytat a mesterséges intelligenciáról Bognár Ákos (szervező), Forrai Gábor (Galaxis.xyz), Mezei Károly (AIX.hu), Keleti Arthur (ITBN) és Bőgel György (Ecommerce Hungary).

Az előadók, a kerekasztal beszélgetések résztvevői, valamint a workshopok levezénylői a másfél nap folyamán betekintést nyújtottak az e-kereskedelemhez kapcsolódó szegmensek jelenlegi helyzetébe, kihívásaiba és jövőképébe. Ötven előadás három teremben és két workshop teremben várta a rekordszámú, négyszáznál is több résztvevőt. 

Az első nap délelőttjén a bevezető előadások rávilágítottak arra, hogy a webáruházaknak sohasem tapasztalt mértékű megtorpanással kellett szembesülniük tavaly karácsonykor, ami felveti a kérdést, hogy vajon a járvány okozta túlzott növekedés üt most vissza, vagy valóban kifulladt a hazai e-kereskedelem. De nem maradhatott szó nélkül az élelmiszerek árának az elmúlt évben tapasztalt nagymértékű növekedése sem, ami jelentős mértékben átformálta a vásárlási szokásainkat. 

És mindezek mellett ugyancsak erőteljes trend a mesterséges intelligencia elképesztő mértékű térhódítása, ami már nem évről évre, vagy hónapról hónapra, de még csak nem is hétről hétre, hanem egyik napról a másikra tár fel előttünk korábban elképzelhetetlennek tűnő lehetőségeket. 

A nap folytatásában három teremben zajlott a program, amelyből mindenki kiválaszthatta a számára releváns témákat. Területük neves képviselői álltak színpadra az egyik helyszínen a marketing, AI és tech témaköröket felölelve, míg egy másik teremben az üzlet és payment vonatkozásaiban osztották meg tapasztalataikat a szakemberek, a harmadik terembe pedig a logisztika és a fulfillment iránt érdeklődőket várták az előadók. A színpadra lépők sorában láthattuk többek között a Wolt, a Foodora, a Webshippy, a GLS, a DPD, az Aqua vagy a Packeta vezető beosztású szakértőit, de Balogh Petya és Hajnóczy Soma, majd szerda délelőtt Hajós András is megosztotta tapasztalatait a résztvevőkkel. 

A másfél nap egyik konklúziója, hogy a legmodernebb technológiák egyre gyorsabb terjedésének köszönhetően a jövőben az lesz a kérdés, hogy ki az, aki jobban és gyorsabban tudja elvégezni a feladatát, mint korábban bármikor. Nem csak a munkavégzés minősége és sebessége értékelődik fel, de a szolgáltatásokkal szemben is fokozódnak ezek az elvárások. 

A szektor szereplői előtt jelenleg óriási talány, hogy a mesterséges intelligencia elterjedése milyen hatással lesz a munkaerőpiac alakulására, azaz mennyi ember munkáját fogják majd a cégek az MI használatával kiváltani. A vélemények megoszlanak, de abban egyetértés mutatkozik, hogy a tehetség, az elhivatottság és a szorgalom a jövőben még inkább értéknek számít majd. Az MI miatti elbocsájtások feltehetően azokat a munkatársakat érintik, akik ezen értékekkel nem rendelkeznek, a fejlődésnek ellenállnak vagy nem képesek rugalmasan alkalmazkodni a megváltozott helyzetekhez.

A rendezvényről részletesebb beszámolót a Trade magazin 2023/8-9. számban közlünk.

Kapcsolódó cikkeink