Elszállt a barominfluenza Észak Olaszországból
Olaszországban a legutóbbi madárinfluenza járványon – a Spacifood internetes olasz portál szerint – sikerült úrrá lenni és a római Egészségügyi Minisztérium június végén visszavonta az Emilia Romagna régióban kitört magas patogenitású járvány miatt májusban hozott szigorú intézkedéseket. Emlékezetes, hogy Ukrajna emiatt ideiglenesen megtiltotta olasz eredetű baromfi importját.

Az első gyanús esetről egyébként a La Nuova Ferrara-ban, még április végén lehetett olvasni. Egy ferrarai baromfitelepen 17 ezer brojlercsirkét semmisítettek meg és a később beigazolódott betegség gyanújára figyelmeztették a közeli gazdaságokat. De már későn. A második fertőzési hullám már érintette az Amadori láncot is, s a hírek szerint csaknem 50 ezer pulykát kellett levágni. A becsült kár nagysága eléri az egymillió eurót. A nyár elejére a helyzeten úrrá lettek az olasz hatóságok, s az ágazat szereplői abban bíznak, hogy mindez nem változtat a baromfihús fogyasztás trendjén.
Az Agrárgazdasági Kutató Intézet szerint Olaszországban a ,baromfihús- és a tojástermelés 2015-ben pozitív rekordot ért el, és a kibocsátás várhatóan tovább emelkedik 2016-ban.A növekedés fő oka a csirkehústermelés bővülése volt, miközben a többi baromfiféle kibocsátása stagnált vagy esett. Az összes baromfihús-kibocsátás 3,6 százalékkal, 1,31 millió tonnára emelkedett 2015-ben az előző évihez képest. A baromfihús-fogyasztás 3,9 százalékkal bővült ugyanekkor. Olaszországban az egy főre vetített éves csirkehúsfogyasztás 2013-ban 14,6 kilogramm, 2014-ben már 19,5 kilogramm volt, míg 2015-ben elérte a 20,2 kilogrammot. A Poultry International szerint Olaszország csirkehúsból 103 százalékban, pulykahúsból pedig 120 százalékban önellátó. (munkatársunktól)
Kapcsolódó cikkeink
Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében is megjelent a madárinfluenza
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nébih: Békés vármegye két báromfitelepén is megjelent a madárinfluenza
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Újabb kitörés: ezúttal Békés vármegyei baromfitelepeken igazolódott a madárinfluenza
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
MOHU: több mint 3 milliárd italcsomagolást váltottak vissza az emberek Magyarországon 2025-ben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Czomba Sándor: 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat a hazai kkv-k
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre pénzintézetek számára
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
