Elsősorban a versenyszféra javítja a foglalkoztatottságot

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 09. 02. 11:09

A K&H bank vezető elemzője szerint elsősorban a versenyszféra javítja a foglalkoztatottsági adatokat, de a további javulást fékezi, hogy egyre nehezebb újabb munkavállalókat mozgósítani.

iroda

Németh Dávid az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában azt mondta, a közmunkaprogramnak egyre kisebb a szerepe a foglalkoztatás növekedésében, elsősorban a versenyszféra vesz fel egyre több munkavállalót. Emellett gyarapodik azok száma is, akik magyarországi lakcímmel, de szomszédos országban dolgoznak.
Felhívta a figyelmet arra, hogy akik a válság idején elvesztették az állásukat, azokat már „felszívta” a piac. Hozzátette: sok év kell ahhoz, hogy befejeződjenek azok a szakképzések, amelyek a struktúraváltás miatt átrendeződött munkaerőpiacra is megfelelő számú dolgozót tudnak biztosítani.
A beruházásokkal kapcsolatban Németh Dávid azt mondta, az uniós források csökkenése miatt esett vissza a mutató, de az év végéig felgyorsul a támogatások lehívása és az építőipari megrendelés-állomány kivitelezése is beindíthatja a beruházásokat.

Kapcsolódó cikkeink