Először rendeznek Szombathelyen sörfesztivált

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 05. 18. 11:31

Hagyományteremtő szándékkal rendezik meg Szombathelyen június 2. és 5. között az I. Savaria Sörfesztivált, amely színvonalas szórakoztató programmal is várja a Ferences kertbe látogatókat – közölték keddi tájékoztatójukon a szervezők.

sor-sor

Gál Sándor, a szombathelyi Szülőföld Kulturális, Sport és Örökségvédelmi Egyesület elnöke elmondta: a sörfesztivál egyik célja, hogy a Savaria Történelmi Karnevál mellett egy másik olyan nyári nagyrendezvény legyen, amely kulturális programot és gasztronómiai élményeket kínál a városlakóknak és a Szombathelyre látogató turistáknak.
Hozzátette: a sörfesztivált a szombathelyi önkormányzat és az egyik legismertebb hazai sörgyár támogatásával rendezik meg.
Szavai szerint a Ferences kert, amelyben a Történelmi témapark található, különleges helyszíne lesz a rendezvénynek, csaknem háromezer embert tudnak fedett helyen egyszerre leültetni és asztaloknál kiszolgálni.

A három napos fesztiválnak több ismert helyi fellépője és sztárvendége is lesz, az első napon a Bikini együttes ad koncertet, szombaton a Firkin, vasárnap pedig az Irigy Hónaljmirigy, az Isis Big Band, valamint a Tóth Gabi Trió is színpadra lép.
A helyi együttesek és művészek a legkülönbözőbb zenei stílusokat képviselve a blues zenétől a sramlin át a fúvószenekari koncerttel szórakoztatja a közönséget. A program vasárnap este tűzijátékkal zárul. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink