Először rendezik meg a halak napját
Először rendezik meg a halak napját március 20-án a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHoSZ) székházában, ahol konferenciát rendeznek, de emellett más, közönségcsalogató programokat is szerveznek.

Harka Ákos, a Magyar Haltani Társaság elnöke az MTI-nek elmondta: a halak napjáról a Földművelésügyi Minisztérium horgászati és halgazdálkodási főosztálya, a MOHoSZ, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet, valamint az Akvaristák Magyarországi Egyesülete hozott közös döntést.
A kezdeményezők elsődleges szándéka a halak további népszerűsítése, mert megítélésük szerint ez az állatcsoport ma sem mindig kapja meg azt a figyelmet, amelyet megérdemelne – fogalmazott.
Az elnök jelezte: választásuk azért esett március 20-ra, mert ez a csillagászati tél utolsó napja. Jelentős halaink közül az elsőként szaporodó csuka ívása ekkor ér a csúcsra, ezt követően pedig hamarosan a többi faj ivadékai is megjelennek. Egy olyan időszak veszi tehát kezdetét, amelynek sikeressége meghatározó vizeink halállománya szempontjából.
Harka Ákos közölte: a halak napja idei központi eseménye az a konferencia lesz, amelyen a halak jelentőségéről és a népszerűsítésüket célzó akciókról lesz szó. Az alkalomhoz kötődő programok közül példaként említette, hogy a Duna-Ipoly Nemzeti Park élőben fogja bemutatni a Börzsöny patakjaiban élő halakat Királyréten, míg a Magyar Haltani Társaság kétnapos tudományos konferenciát szervez Debrecenben.
Szólt arról is, hogy terveik szerint ezen a napon, illetve ennek naptári környezetében valamennyi érintett szervezet a saját profiljának megfelelő módon hívhatja fel a figyelmet a halak megbecsülésére, valamint az élőhelyükkel kapcsolatos általános és aktuális témákra, feladatokra. A civil szféra képviselőin túl szeretnének partnereket találni a jelentős hagyományokkal és tudományos háttérrel rendelkező, őshonos fajokra fókuszáló magyar halgazdálkodás, a kutatás-fejlesztés, haltermelés és akvakultúra, a horgászsport, horgászturizmus és akvarisztika szereplői, továbbá az egészséges halfogyasztást is népszerűsítő, minőségi halas gasztronómia vagy éppen a táplálékkiegészítők gyártói között – tette hozzá. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Ilyen lesz a karácsonyi halas szezon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyar csapat arany, páros arany és bronz a street fishing világbajnokságon!
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Indul a balatoni haltelepítési szezon, javulnak a fogási esélyek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Átadták az Év Vidéki Vállalkozói díjakat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >100 éves a Grüne Woche
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Megnyílt a Companies for the Future Award 2026 pályázati időszaka
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
