Elmarad a decemberi PLMA
A Saját Márkás Termékgyártók Szövetsége szeptember 1-én kiadott közleménye szerint a COVID-19 világjárványra való tekintettel elmarad a december 2-3-ra meghirdetett 2020 „World of Private Label” (A sajátmárka világa) nemzetközi szakkiállítás. Helyette új, virtuális eseményt jelentenek be hamarosan.
Amszterdamban szeptember 1-én adta közre a PLMA, hogy a Hollandiát és az európai országokat érintő, a koronavírus terjedéséhez kapcsolódó fejlemények és kormányzati bejelentések nyomán a szervezet szükségesnek találta a 2020-as „World of Private Label” kereskedelmi szakkiállításának lemondását. 2020 elején már ugyanezen okból, május 26-27-ről átütemezték a rangos eseményt december 2-3-ára.
A PLMA „World of Private Label” a világ legnagyobb, kizárólag saját márkáknak szentelt kereskedelmi eseménye, amely általában több mint 2800 kiállító vállalatot mutat be több mint 70 országból, és amelyen 120 ország több mint 15 000 kereskedelmi szakembere vesz részt.
Az amszterdami, személyes részvételű kiállítás alternatívájaként a PLMA azt ígéri, hogy hamarosan egy új, online szakkiállítás és B2B video hálózati esemény bejelentését tervezi. A PLMA szerint az online bemutató egyedülálló üzleti lehetőségeket kínál a kiállítók számára, a termékeik és innovációik bemutatására, a beszerzőkkel való találkozásra és kapcsolatépítésre a különböző termékkategóriáknak szentelt show-napok során.
-Az elmúlt 35 évben a„ World of Private Label ”szakkiállítás az iparág vezető eseményévé vált. Tisztában vagyunk azzal a csalódással, amelyet tagjaink és mások érezhetnek a hír hallatán, miszerint a jelenleg zajló koronavírus-járvány ismét átírta a terveinket, hogy Amszterdamban személyes jelenléttel nemzetközi kiállítást rendezzünk. Ezért elkötelezettek vagyunk egy olyan virtuális esemény megrendezése mellett, amely a világméretű sajátmárkák számára értékes értékesítési és marketing megoldásokat kínál, amikor ezekre a legnagyobb szükség van.- mondta Peggy Davies, a PLMA elnöke.
Kapcsolódó cikkeink
Csendes offenzívában a sajátmárkák az európai élelmiszerboltok polcain
A sajátmárkák lassan, de biztosan lépnek ki a másodhegedűs szerepből:…
Tovább olvasom >A sajátmárkák világa újra Amszterdamba költözik – interjú Peggy Davies-zel, a PLMA elnökével
A PLMA 2025-ös World of Private Label szakkiállítása újra Amszterdamba…
Tovább olvasom >Sajátmárkás termékek: minőség és kedvező ár egyensúlyban
A boltválasztás során a vásárlók közel 60%-ának döntését befolyásolják a…
Tovább olvasom >További cikkeink
PwC E-toplista: A legnagyobb és legismertebb online kereskedők
4 kategória: legnagyobb, FMCG, magyar, legismertebb – 2024 legsikeresebb e-kereskedőinek…
Tovább olvasom >Krízistérkép 2024: Jelentősen nőtt az elhúzódó válságok száma
450 válsághelyzetet regisztrált és elemzett kommunikációs szempontok szerint az MPRSZ…
Tovább olvasom >A magyarok adnak a leggyakrabban online borravalót az ételfutároknak
Továbbra is népszerű a magyarok körében a borravaló adása, ami…
Tovább olvasom >