Elkészült a turizmusról szóló törvény tervezete

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 09. 13. 12:30

Elkészült a turizmusról és vendéglátásról szóló törvény tervezete, amely ősszel kerülhet a parlament elé – jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az Országgyűlés sport- és turizmusbizottsága előtti meghallgatásán kedden.

A miniszter azt ígérte, hogy a törvénytervezetről -, amelynek elkészítésével 20 éves adósságát törleszti a kormányzat a szakma felé – még ebben a hónapban megkezdik az egyeztetést a szakmai szervezetekkel és a parlamenti pártokkal.

Matolcsy György kiemelte azt is, hogy bár a versenyképesség miatt szükség lenne a vendéglátóipart és a turizmust érintő áfa-csökkentésre, azt egyelőre ebben a törvényben az államháztartás jelenlegi helyzete miatt nem tudják érvényesíteni. Mint mondta, az ágazatot érintő áfa-csökkentés jogos igény, amit majd a következő években kell teljesíteni.

A turizmus elmúlt egy évéről szólva a szakminiszter azt mondta, hogy a kormányzati lépéssorozatnak köszönhetően 2010 közepére a magyar turizmus „túlélte” a 2002-2010 közötti, a belföldi vásárlóerőt jelentősen mérséklő kormányzati politikát – közli az MTI.

Kapcsolódó cikkeink