Éljen a király!

Szerző: trademagazin Dátum: 2008. 11. 16. 08:00

Októbertől péntek esténként Szakácskirály címmel szórakoztató műsorsorozat indul az ATV-n. A főzőműsorokon és a celebek főzőversenyein szocializálódott közönség számára mindenképpen érdekes újdonság, hogy ezúttal nem műkedvelő fakanálművészek szórakoztató „esetlenkedését” élvezhetjük. A Szakácskirály címért versenybe szálló tizennyolc szakember mindegyike gyakorló szakács, akik előzetes jelentkezés és rosta után jutottak be a kamerák nyilvánossága előtt zajló versenybe. Kitűnő szakácsok neveztek a versenyre, például Wolf András a Bock bisztróból, Sárközi Ákos az Alabárdosból, Palotai Csaba, a Callas konyhafőnöke, de ott lesz a fehértói Halászcsárda tapasztalt séfje, Frank Sándor is – tájékoztatta lapunkat Vajda Péter, a Dining Guide főszerkesztője, a verseny egyik szervezője, a zsűri tagja. Hogy mennyire nem közömbös a megmérettetés a szakembereknek, jelzi, sokan azért nem vállalták el az indulást, mert túl kockázatosnak tartották a nyilvános tévészereplést.
A forgatókönyv szerint minden elődöntőben három induló méri össze tudását, és a legjobb jut a középdöntőbe. A feladat: a versenyzőknek egy-egy meghatározott alapanyag (legyen az fűszer vagy akár zöldség) felhasználásával kell a kamerák előtt egy elő- és egy főételt elkészíteni. A szakemberek értékelése elsősorban szakácsszempontok alapján történik, fontos az ízmegőrzés és az ízkiemelés, a hagyományőrzés és a modernség. A hírek szerint ambiciózus, kreatív szellemben készülnek a versenyzők a megmérettetésre.
Tudjuk jól, hogy ez verseny nem összemérhető mondjuk a Bocuse d’Or-ral. De itt is vannak erős szakmai kritériumok, még ha valójában a Szakácskirály egy tv-show, ahol a nézettség is a siker fokmérője. Éppen ezért a zsűri díjazza a jó kommunikációs készséget és a rögtönzési képességeket is. Ám fontos, hogy az ételeket a néző otthon is el tudja készíteni, ezért a zsűri kifejezett kérése volt, hogy ne legyenek a valóságtól elrugaszkodott kreációk – mondta Vajda Péter.
A verseny komolyságát jelzi, hogy a döntő zsűrijében helyet kap dr. Kiss János, a Hyatt Hotels Corporation Corporate Chefje, Aczél László, aki a foodpolice blog szerzője és Dieter Müller, a három Michelin-csillagos német konyhafőnök. A győztes pedig az egy évig tulajdonolt Szakácskirály cím mellett egyhetes stage-workshop lehetőséget is kap a német sztárséf konyháján.

Kapcsolódó cikkeink