Elindult a nevezés a Brillante párlatversenyre
Elindult a nevezés a Brillante – 2021 elnevezésű nemzetközi párlatversenyre, amely évek óta a Gyulai Pálinkafesztivál kísérőrendezvénye volt – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
Mint közleményben írták, a versenyen keresik a legjobb magánfőzött és bérfőzetett párlatot, a legeredményesebb magánfőzőt és bérfőzetőt, valamint a legeredményesebb bérfőzdét.
A fődíjak mellett champion, azaz kategóriagyőzteseket is hirdetnek, illetve arany, ezüst, bronz minősítéseket is kiosztanak.
A beérkezett mintákat szakmai zsűri bírálja június elején, megvizsgálják, hogy a termék izében, illatában tiszta-e, és hogy érezhető-e rajta az alapanyagként használt gyümölcs karaktere. Emellett a textúrát és az összbenyomást pontozzák. A minták beküldésének határideje május 22-e, az eredményhirdetés szeptember 11-én lesz – olvasható a közleményben.
A járványügyi helyzettől függ, hogy idén megrendezik-e a 21. Gyulai Pálinkafesztivált – közölték a szervezők az MTI-vel. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Latorcai Csaba: a pálinkafőzés a nemzeti kultúra szerves része
A magyar emberek számára a pálinkafőzés szinte szabadságjog, a nemzeti…
Tovább olvasom >Veszélyben a pálinka: a klímaváltozás új gyümölcsöket kényszerít a főzdékbe
A klímaváltozás komoly hatással van a hagyományos pálinka alapanyagokra, ami…
Tovább olvasom >Óriási magyar siker Amerikában: magyar pálinkafőzde nyerte el az “Év Lepárlója” díjat
Kiemelkedő minőség, kiváló ár-érték arány és szemet gyönyörködtető csomagolás –…
Tovább olvasom >További cikkeink
A XXII. Business Golf Championship idén is sokakat vonzott
Idén huszonkettedik születésnapjához érkezett a Business Golf Championship június közepén, Bükfürdőn,…
Tovább olvasom >Fuss MELLettünk! Izgalmas kerekasztal-beszélgetés és közösségi futás a mellrák elleni küzdelem jegyében
Idén negyedik alkalommal rendezik meg a Fuss MELLettünk! elnevezésű közösségi futást, amely…
Tovább olvasom >Magyar Marketing Szövetség: életműdíj Dr. Megyer Örsnek
A Magyar Marketing Szövetség Tonk Emil Életműdíjasa 2024-ben Dr. Megyer…
Tovább olvasom >