Élénkülhet a magyar-arab kereskedelem

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 10. 08. 21:17

A régióban elsőként jelent meg Budapesten az Emirates Business Council (EBC), amely Magyarország és az Egyesült Arab Emírség (EAE) közti kereskedelmi kapcsolatokat szeretné elősegíteni.

Az EAE-t – a még 100 évig kimeríthetetlen olajforrásain túl – az üzleti világ érdeklődésnek fókuszába helyezi földrajzi elhelyezkedése is, mivel jól kiépített infrastruktúrája kaput nyit a távol-keleti és az arab térség felé. Ezért alkalmas olyan logisztikai és pénzügyi központok felállítására, amelyek célja a régió milliárdos lélekszámú piacainak elérésére.
Az EAE-kormány hivatalos kereskedelmi képviseleteként működő iroda elsősorban jogi tanácsadásban kíván segítséget nyújtani a terjeszkedni kívánó magyarországi cégek számára.
A tanács az üzletkötéshez vezető út első néhány lépésében kíván segítséget nyújtani. Ez azt jelenti, hogy az alapvető tájékoztatáson túl – ami ingyenes – részletes, a piacra lépést lehetővé tevő szolgáltatást is nyújtanak, vagyis adott esetben a cégalapításért sem kell majd Dubaiba repülni – az összetettebb szolgáltatásoknak meghatározott díja lesz.
Ugyanezt persze visszafelé is megpróbálja majd biztosítani az EBC, vagyis Magyarországot, illetve a régiót is szeretnék az emírségben népszerűsíteni, ahol egyelőre vajmi keveset tudnak Európa keleti feléről. A kapcsolatokat gördülékenyebbé teheti a közvetlen Dubai-Budapest és Abu Dabi-Budapest repülőjáratok indítása, erről már előrehaladott tárgyalások folynak – mondta Ali Szultán Hadad, az EBC vezetője. Eddig nem merült fel közvetlen járat indítása Budapest és az emírség között, a legközelebbi repülőtér, ahonnan Dubai elérhető, Bécs.
Magyar társaságok elsősorban az itthon tőkehiány miatt nem megvalósítható, főként IT jellegű innovációval és magas minőségű élelmiszerekkel tudnak viszonylag gyorsan piacra lépni. Első körben például ásványvíz-forgalmazók mutatkoznak be az arab államban – a Szentkirályi már korábban piacra lépett különleges, egyebek mellett rózsavíz ízesítésű, prémium kategóriás vizével, amelyet egyebek mellett a közel-keleti fogyasztóknak szánt.
Dubai azért is vonzó lehet a befektetőknek, mert ott sem jövedelemadót, sem társasági adót nem kell fizetni. Persze az ott elért jövedelem hazahozatala után Magyarországon kell majd adót fizetni – írja a tozsdeforum.hu.

Kapcsolódó cikkeink