Együttműködési megállapodást kötött a Nébih és a Tej Terméktanács
A kiváló minőségű magyar tej- és tejtermékek védelme érdekében hosszú távú együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) valamint a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács – közölte a két szervezet.
A közlemény szerint a szerződést a Nébih részéről Oravecz Márton elnök, a terméktanács részéről Mélykuti Tibor elnök látta el kézjegyével.
Az együttműködés értelmében a jövőben a Nébih végzi a piacszervezési hozzájárulás teljesítésével kapcsolatos ellenőrzéseket.
2015 óta valamennyi, Magyarország területén működő tejfeldolgozó, nagykereskedelemmel foglalkozó tejágazati szereplő valamint tej-kiskereskedő köteles piacszervezési hozzájárulást fizetni a terméktanács által működtetett Közösségi Marketing Alapba, akinek a tej és tejtermék forgalmazásából származó éves nettó árbevétele meghaladja az 50 millió forintot.
A két szervezet emellett kiemelt figyelmet fordít a hazai tejfogyasztás ösztönzését segítő programok sikeres megvalósítására is. A Nébih szakmai tudásával támogatja és segíti a terméktanács szemléletformáló marketing tevékenységét, míg a hivatal ez irányú törekvéseit a terméktanács támogatja a rendelkezésére álló eszközökkel.
A rendezvényen Oravecz Márton beszámolt az ágazat védelméért az elmúlt években tett hatósági intézkedésekről, kiemelve a feketegazdaság elleni küzdelemben elért eredményeket. A szakemberek 2014-ben több mint 450 ezer liter tej- és tejtermék forgalmi korlátozását rendelték el, míg tavaly 650 ezer liter UHT tej ellenőrzése során több mint 12 ezer liter nem nyomonkövethető terméket zároltak a Nébih munkatársai – ismertette.
Mélykuti Tibor a közlemény szerint arról beszélt, a jelenlegi igen súlyos tejpiaci viszonyok között a piac megtisztítása, az élelmiszerhamisítások kiszűrése, a feldolgozóipar támogatása, a tejtermelői összefogások előmozdítása és az áfa csökkentése mellett kiemelt jelentőséggel bír az is, hogy az ágazat szereplői a lehető legnagyobb forrásokat tudják közösségi marketing célokra fordítani. A Nébih tevékenységével nagyban hozzá tud járulni, hogy ellenőrzött hazai tejek és tejtermékek jussanak el a fogyasztókhoz.
A hivatal egy éve indított Szupermenta termékteszt kampányában többször megjelent már a termékkör: tavaly augusztusban a kakaós tejeket, idén januárban a vajakat vizsgálták komplex módon (laboratóriumi, érzékszervi és kedveltségi paraméterek mentén) a szakemberek. A hatóság a jövőben – a tudatos vásárlói magatartás kialakítása érdekében – e téren is számít a terméktanács tapasztalataira, javaslataira.
A rendezvényen Bognár Lajos országos főállatorvos kiemelte, hogy az ügyeskedők leleplezése, az illegális üzemek felszámolása legalább annyira a tisztességes kereskedők, mint a vásárlók érdekében történik. A szakmaközi szervezetek ismereteinek, tapasztalatainak ötvözése pedig a minisztériumban és a hatóságnál felhalmozott tudással kiemelkedő eredményekhez vezethet e téren. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Egy hajmáskéri üzemből 3,4 tonna élelmiszert vont ki a hatóság
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) súlyos szabálytalanságokat tárt fel egy…
Tovább olvasom >Zajlik az érintett telepek teljes mentesítése és ha nem lesz újabb fertőzés, akkor heteken belül feloldhatják a korlátozásokat
Eredményesnek értékelte a ragadós száj- és körömfájással szembeni védekezést Nagy…
Tovább olvasom >Nébih: továbbra is kiemelten fontos a járványügyi előírások betartása!
A ragadós száj- és körömfájás (RSZKF) kapcsán elrendelt hatósági intézkedések…
Tovább olvasom >További cikkeink
Imádják a nyereményjátékokat a magyar vevők egy friss kutatás szerint
Szinte minden magyar vásárló hajlandó többet költeni, ha ezzel nyerési…
Tovább olvasom >Indul a „Micsoda malacunk van!” sertéshús-népszerűsítő kampány – videóval
A magyar termékek vásárlása a nemzetgazdaságot támogatja, munkahelyek megtartását segíti,…
Tovább olvasom >KPMG: Egyszerre optimisták, aggódnak és izgatottak a magyarok, ha AI-ról van szó
A KPMG és a Melbourne-i Egyetem közös nemzetközi kutatása szerint…
Tovább olvasom >