Együttműködési megállapodást írt alá az MVI és a NAV
A Magyar Vendéglátók Ipartestülete és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) alapvető céljai közösek, előmozdítani a vendéglátóhelyek adótudatos magatartását, illetve informálni a vállalkozásokat a törvényi változásokról.
Ennek szellemében a két szervezet együttműködési megállapodást írt alá december elején. A két szervezet együttműködése, párbeszéde több évre nyúlik vissza. A NAV Pest Megyei Adó- és Vámigazgatósága évek óta konferenciát szervez az előírások helyes értelmezéséről, illetve az aktuális törvényi módosításokról. Az együttműködési megállapodás értelmében olyan gyakorlatot alakít ki a két szervezet, mely a szabályok betartása mellett maximálisan figyelembe veszi a vendéglátóhelyek üzletmenetét.
Az együttműködési megállapodásban vállalt feladatokra figyelemmel, hamarosan egy munkacsoport jöhet létre, ahol a felek által delegált szakértők egy jogszabálygyűjtemény és magyarázatának összeállításán dolgoznak.
Kapcsolódó cikkeink
Semsei Rudolf elismerése
A Menedzserek Országos Szövetsége májusban már 30. alkalommal rendezte meg legrangosabb…
Tovább olvasom >NAV: hétfő éjfél a céges bevallások határideje
Hétfő éjfélig kell bevallani a társasági adót (tao), a kisvállalati…
Tovább olvasom >Ünnepség a Gundel-emléktáblánál
Szűk körben, csendes megemlékezéssel ünnepelte Gundel János (1844–1915) születésnapját az…
Tovább olvasom >További cikkeink
Újra az áfaszabályozásról
Zerényi Károly, az MVI elnöki tanácsadója nemrégiben a penzcentrum.hu-nak a…
Tovább olvasom >A homo ludens kedvence utazásnál -A nap képe
A kutya se viheti magával a társasjátéktáblát! Vagy korábban már…
Tovább olvasom >