Együtt a babákért – A dm karitatív programja a kisgyermekes családok megsegítéséért

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 04. 06. 10:50

A dm drogerie markt november 4-én indult kampányában immár harmadik alkalommal tűzi ki célul a nehéz körülmények között élő családok és gyermekeik támogatását, melyben együttműködő partnerei a Katolikus Karitász és a Pampers.

dm

Pelenkával segítenek. A program keretein belül a drogéria lánc fél évre elegendő pelenkával támogat 260 családot. A családok kiválasztásában és az adományok eljuttatásában a dm partnere a Katolikus Karitász. A Sleep&Play pelenkákat a Pampers biztosítja.

„Egy gyermek mindig nagy áldás, öröm a családban és büszkék vagyunk rá, hogy a Pampers-szel hozzájárulhatunk a babák boldog, egészséges fejlődéséhez. Éppen ezért nagyon örülünk, hogy 2011 óta, a dm partnereként részt vehetünk az Együtt a babákért kezdeményezésben, mellyel több száz rászoruló családhoz juttathattunk már el pelenkákat, és így karitatív módon hozzájárultunk olyan gyermekek fejlődéséhez, akik nehéz körülmények között élnek.” – mondta Boros Anita, a Pampers PR menedzsere.

A dm és együttműködő partnerei február végéig összesen 6500 csomag pelenkát szeretnének eljuttatni a családoknak, ami fél évre elegendő mennyiség a kisgyermekek számára. „Évente szembesülünk azzal, milyen sok család vár még segítségre. Több alkalommal volt lehetőségünk találkozni olyan kisgyermekes szülőkkel, akik számára a fél éves pelenka csomag nem várt csodaként érkezett, és nagyban segítette mindennapi életüket. Örömük motivál minket arra, hogy minden évben életre hívjuk az Együtt a babákért programot.” – nyilatkozta a kezdeményezésről Kanyó Roland a dm marketing és PR menedzsere.

Az adományok sorsa
Magyarországon 1,5 millió ember él mélyszegénységben, vagy fenyegeti a lecsúszás veszélye. A támogatott családok kiválasztását a Katolikus Karitász végzi. A szervezet részletes felmérést készítettek a családok anyagi helyzetéről, életkörülményeikről, így teljes képet kaphattak a rászorultság mértékéről. „A Katolikus Karitász évtizedek óta támogatja azokat a kisgyermekes családokat, akik nehézségekkel küzdenek. A gyermekek testi-lelki fejlődésének segítése fontos feladat mindnyájunk számára, hogy egészséges, boldog emberré válva tovább építsék társadalmunkat. A dm vásárlóinak összefogásával tavaly 262 családnak tudtunk egyenként 25 csomag pelenkával segíteni. Ahhoz, hogy a most született kisgyermekek is megtapasztalják a gondoskodó szeretetet, arra kérjük a dm vásárlóit, hogy támogassuk idén is közösen a kisgyermekeket.” – nyilatkozta a program célkitűzéseiről Écsy Gábor a Katolikus országos igazgatója.

A dm idén is számít hűséges vásárlói segítségére. A dm saját vásárlóit is szeretné bevonni a támogatásba és felhívni figyelmüket a nehéz körülmények között élő, kisgyermeket nevelő családokra, így ők a dm boltokban található infopulton keresztül 2013. november 4. és december 31. között, 50 active beauty pont adományozásával járulhatnak hozzá egy-egy kisgyermek fél éves pelenka-csomagjának biztosításához. „Az elmúlt két évben összesen több mint 500 családnak tudtunk segíteni. Idén is számítunk vásárlóink nagylelkű támogatására. Együtt ismét sokat tehetünk a családokért.”- mondta Kanyó Roland.

Az „Együtt a babákért CSR kampány, a dm nemzetközi „együtt egymásért” programsorozatának részét képezi, melyről bővebben a www.dm-drogeriemarkt.hu honlapon olvashatnak a vásárlók.

Kapcsolódó cikkeink