Együnk Egymásért – Elindult az Élelmiszerbank jubileumi adománygyűjtő programja

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 09. 07. 11:18

Szeptemberben 10. alkalommal indult útnak a Magyar Élelmiszerbank Egyesület Együnk Egymásért adománygyűjtő programja, amelyhez vendéglátóhelyek és munkatársi közösségek jelentkezését várják.

 

A rászorulók élelmezését segíti a Magyar Élelmiszerbank Egyesület

Az egyesület keddi közleménye szerint Magyarországon évente 1,8 millió tonna élelmiszer landol a szemetesben, miközben sokaknak nincs mit az asztalra tenniük és nélkülözni kényszerülnek. A Magyar Élelmiszerbank Egyesület által életre hívott Együnk Egymásért program a rászorulók élelmezését segíti az őszi hónapokban.

Az Együnk Egymásért program a magyarországi gasztronómiai élet egyik legnagyobb hagyományú jótékonysági összefogása. Szeptember és december között országszerte számos étterem, cukrászda és kávézó segíti egy-egy főétel, sütemény vagy menü árából az Élelmiszerbank étel- és életmentő munkáját.

Mint írják, a program mottója jót enni és jót tenni, hiszen miközben a csatlakozó vendéglátóhelyek látogatói kulináris élményekkel gazdagodnak, fogyasztásukkal egyúttal jó ügyet is támogatnak. Munkahelyeken szervezett jótékonysági sütivásárokkal vagy éppen salátázásokkal is be lehet szállni a programba. A dolgozók ilyenkor saját kezűleg készített finomságokból szervezhetnek vásárokat.

A vendéglátóhelyeken és munkahelyeken összegyűlt pénzadományok felhasználásával az Élelmiszerbank lejáratközeli vagy csomagolási hibás élelmiszereket tud megmenteni és elszállítani áruházak polcairól és élelmiszergyártók raktáraiból, hogy rászoruló embereket segítsenek vele.
Az Együnk Egymásért programot idén már 10. alkalommal szervezik meg. A különleges évhez különleges célt társítottak a szervezők: 250 ezer adag étel eljuttatását a nélkülözők asztalára.

A vendéglátóhelyek palettája idén is meglehetősen színes, az ország minden pontjáról vannak jelentkezők, de folyamatosan várják a jelentkezést újabb vendéglátóhelyektől és munkatársi közösségektől, akiknek minden segítséget megadnak egy sikeres adománygyűjtő akció megvalósításához. A jelentkező vállalatok számára virtuális sütivásárok lebonyolítását is lehetővé teszik.

A kampány december 31-ig tart, minden résztvevő kiválaszthatja a számára megfelelő csatlakozási időszakot és jótékonysági felajánlást.
Aki egyetért a célokkal, de nem menne el egy étteremig, az is küldhet adományt az Élelmiszerbank számára egy virtuális menü megvásárlásával. Egy 5000 forintos felajánlással körülbelül 270 adagnyi étel rászorulókhoz eljuttatását lehet biztosítani. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink