Egyre több a minőségi sör

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 11. 27. 11:42

A  söripar az agráriummal együtt erősödik, egyre több minőségi sör közül választhatnak a fogyasztók Kedvező jogi környezet és dinamikusan bővülő gazdaság teremt jó körülményeket a hazai sörgyártók számára, eredményességüket a hazai fogyasztói szokások is segítik – idézte a tozsdeforum.hu dr. Fazekas Sándor földművelésügyi minisztert a Magyar Sörgyártók Szövetsége alapításának huszonötödik évfordulója alkalmából Budapesten tartott ünnepi rendezvényen.

,,Értelmes agrárpolitikát csak jó sör mellett lehet csinálni” – idézte köszöntője bevezetőjeként Fazekas Sándor a korábbi bajor agrárminisztert, Josef Baumgartnert.

Hangsúlyozta: huszonöt esztendeje a sörgyártó cégek szövetséget kötöttek azért, hogy megóvják közös érdekeiket, s az elmúlt negyedszázad igazolta: a szakmai összefogás javára válik az ágazatnak. A miniszter komoly érdemnek nevezte, hogy a szövetség tagjainak közös fellépése, együttműködése teret, fórumot és cselekvési lehetőséget nyújtott a söripar szereplőinek.

Mint elmondta: a külföldi és hazai gazdasági helyzet esztendőről-esztendőre új kihívások elé állította az alapítókat, akik azonban mindig megtalálták a kiutat a nehézségekből. A miniszter a hazai söripar jelentőségét méltatva kijelentette: tagvállalatai 2016-ban mintegy 6 millió hektoliter sört állítottak elő, magyarországi gyáraikban 1400 főt foglalkoztatnak és beszállítóikon keresztül további 24000 embernek nyújtanak megélhetést.

A söriparra idén is lehet számítani

,,Az sem mellékes, hogy a söripar tavaly mintegy 72 és fél milliárd forinttal járult hozzá a költségvetéshez, közteherviseléshez – hangsúlyozta Fazekas Sándor. A földművelésügyi miniszter hozzátette: a hazai söripari vállalatok sikeréhez minden feltétel adott, a fogyasztói szokások kedvezőek, hiszen nem csak borszerető, de sörivó emberek is a magyarok.

A miniszter szerint a kedvező jogi és gazdasági környezetben a söripar nagyban hozzájárul az agrárium növekedéséhez is, amely az elmúlt időszakban dinamikusan fejlődött. A jelentősen bővülő magyar mezőgazdaságban és élelmiszeriparban az elmúlt hat esztendőben mintegy 50 ezer új munkahely jött létre, a következő években pedig várhatóan hasonló nagyságrendben lesz szükség új munkaerőre. Ez a belső fejlődési ív pozitív hatással lehet a söriparra is, amelynek jövője és sikere biztosított. Elmondhatjuk, hogy Európában 2010 óta megduplázódott a sörgyárak száma.

A szövetség ünnepén megjelent és köszöntőt mondott Pierre-Olivier Bergeron, az Európai Sörgyártók Szövetsége főtitkára, aki beszédében a felelősségteljes és örömteli fogyasztásra hívta fel a figyelmet. Elmondta: napjainkban Európában mintegy 8500 sörgyár 400 millió hektoliter sört állít elő, a termelés – immár nemcsak északon, hanem Dél-Európában is – dinamikusan növekszik, az ágazat 40 milliárd Euró adót fizet az Európai Unió tagországainak költségvetésébe. (tozsdeforum.hu)

Kapcsolódó cikkeink