Egyre több külföldi látogatót vonz a párizsi SIAL
Az idén október 22-én zárult párizsi SIAL-on kereken 106 országból érkezett 5700 kiállító. Érdekesség, hogy ebből 12 ország első alkalommal jelent meg) a szakmai eseményen, s ezen belül 7%-kal, 80%-ra nőtt a Franciaországon kívülről érkezettek részaránya.
Franciaországból 22 régió képviseltette magát. A növekedésből erőteljesen kivették részüket az új kiállítók: több mint 550 cég jelent meg első alkalommal vagy hosszabb–rövidebb kihagyás után visszatérőként a szakkiállításon. Az eseményen 19 termék- és szolgáltatáscsoport került bemutatásra.
A kiállítást 136 500 szakmai látogató kereste fel, a kereken 200 országból érkezett külföldi látogatók részaránya elérte a 62%-ot. A látogatók 45%-a a kereskedelemben – nagy bevásárlóközpontokban, diszkont-áruházakban, hiper- és szupermarketekben, a nagy- és kiskereskedelemben, valamint az import és az export területén – tevékenykedik, további 18%-uk a gasztronómia és a közétkeztetés területéről érkezett, 32%-uk pedig az élelmiszer-ágazatot képviselte. 15 külön-rendezvényre és bemutatóra került sor, amelyek összegző áttekintést nyújtottak az élelmiszer-gazdaság helyzetéről, többek között az innováció, az egészséges táplálkozás, a fenntartható fejlődés területén, valamint a borágazatban, a delikát készítmények és az adalékok gyártásában és forgalmazásában, az élelmiszer-értékesítésben és a gasztronómiában stb. A kiállítás programjában kereken 250 szakmai előadás, találkozó és pódiumvita szerepelt. A bemutatott termékinnovációk száma 985-re (2008-hoz képest 25% növekedés) rúgott.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Az Innovációk napján átadásra kerültek az „Inno d’Or – Év Innovációja 2024” díjak
Idén negyedik alkalommal került megrendezésre a Trade magazin által 2021-ben…
Tovább olvasom >Rómába érkezett a Hungarian Food Business Program
Varsó és Bukarest után Róma városa adott otthont az Agrármarketing Centrum…
Tovább olvasom >Második borversenyt rendezte a Budapest Airport közel 300 magyar borral
Május 9-én került megrendezésre a Budapest Airport második borversenye, amely…
Tovább olvasom >