Egyre több krumplit importálunk

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 04. 12. 13:01

Krumpliból itthon nincs elég: a Burgonya Terméktanács elnöke szerint Magyarország évek óta behozatalra szorul. A helyzetet rontja, hogy az esős időjárás miatt tavaly feleannyi krumpli termett, mint egy átlagos évben. Jelenleg 170-250 forintba is kerül a zöldség kilója.

A burgonya kifejezetten hullámzó árú termék. Idén boldog-boldogtalan krumplit ültetett és ültet,az idei magas árakon felbuzdulva. Ha jó lesz az idő, akkor a túlkínálat lenyomja az árakat. Ha nem, akkor ugyanúgy lesz, mint idén.

Sok eső, kevés krumpli – röviden ez a mérlege a tavalyi esztendőnek. Ami viszont most tapasztalható: emelkedő árak, és egyre több importáru. Ma már ott tartunk, hogy az áruházakban kapható összes feldolgozott termék import burgonyából készül – hangzott el az MR1 Kossuth Rádió összeállításában.

Akár 50 kilométert is hajlandóak utazni a vásárlók a nyíregyházi piacra, ahol már száz forint körül is lehet krumplit venni, hiszen máshol, például a bevásárlóközpontokban – fajtától, mérettől, feldolgozottságtól függően – 170-250 forintba is kerül a zöldség kilója, és az árak valószínűleg még feljebb mennek majd. A tapasztalatok szerint kevés a vetőburgonya is, mert azt ősszel megették az emberek, így aztán nem nagyon van mit ültetni sem.

A Burgonya Terméktanács elnöke azt mondja, az esős időjárás keresztülhúzta a termelők számításait, tavaly 330-350 ezer tonna krumpli termett Magyarországon, feleannyi, mint egy átlagos évben. Kecskés Gábor szerint a termelők, ha nem is feltétlenül veszteséges, de biztosan nagyon nehéz évet zártak 2010-ben. A szakember idén nem vár burgonyahiányt, szerinte a tartalékkészlet és az import biztonságos és folyamatos ellátást ad majd.

A magyar burgonyatermelés egyébként már régóta, gyakorlatilag az uniós csatlakozás óta nem fedezi az igényeket, krumpliból is nettó importőrök lettünk, és ma már ott tartunk, hogy az áruházakban kapható összes feldolgozott termék import burgonyából készül, miközben adottságaink, lehetőségeink alapján önellátók is lehetnénk – írja a hirado.hu nyomán a Népszabadság Online.

Kapcsolódó cikkeink