Egyre több brit főzi otthon a sörét
Egy nemrégiben közzétett kutatás szerint egy év alatt 77%-kal nőtt az „otthoni sörfőzésre” és a „házi sörfőzők boltja” kifejezésekre irányuló keresések száma miközben a növekvő energia- és egyéb költségek miatt egyre több pubot fenyegeti a bezárás veszélye.
A nyár óta áremelésre készülő pubokban mára egy pint ára már megközelíti a 7 fontot, így a megélhetési válság közepette úgy tűnik, a britek a saját kezükbe veszik a sörfőzést.
Az otthoni sörfőzés mellett a „palackbolt a közelemben” és a „palackbolt” keresések száma is meglódult, hiszen együtten 528%-kal több keresésben szerepeltek, míg a „sörbolt” kifejezésre 50%-kal kerestek rá többen. Ez arra utal, hogy bár a sörkedvelők továbbra is szívesen fogyasztják kedvenc sörüket, keresik a költségcsökkentés lehetőségeit, és nagyobb valószínűséggel isznak otthon, mint a kocsmában.
Cecelia Goodall, a házi sörfőző készleteket gyártó brit Pinter vállalat kereskedelmi igazgatója elmondta: „Óriási, mekkorát fejlődött az otthoni sörfőzés, és nagyszerű látni, ahogy az emberek együtt készítenek friss sört”. Ugyanakkor a vállalat szolidaritását is kifejezte a szakember az „iparági testvéreknek” nevezett pubok felé.
Kapcsolódó cikkeink
45 millió fontos beruházást indít a Müller brit tejüzemében
A német Theo Müller csoporthoz tartozó Müller 45 millió fontot…
Tovább olvasom >A kisüzemi sörfőzdék a sörkultúra megújításának motorjai
Értékközpontú alternatívát kínálnak a kisüzemi sörfőzdék a nagyipari termelés mellett,…
Tovább olvasom >Szigorítanák az alkoholszabályozást a csehek – egyre többen támogatják a korlátozásokat
A cseh lakosság jelentős része szigorúbb fellépést sürget az alkoholfogyasztás…
Tovább olvasom >További cikkeink
45 millió fontos beruházást indít a Müller brit tejüzemében
A német Theo Müller csoporthoz tartozó Müller 45 millió fontot…
Tovább olvasom >NewPrinces Group veszi meg a Carrefour olaszországi üzletei
Megállapodást kötött a Carrefour a NewPrinces Group-pal olaszországi tevékenységeinek értékesítéséről.…
Tovább olvasom >Tovább nőtt a fair trade Németországban
A németországi fair trade forgalom 2024-ben 11%-kal, 2,6 milliárd euróra…
Tovább olvasom >